// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Legkésőbb 2023-tól közvetlenül Nagyváradról is ráhajthatunk az észak-erdélyi autópályára

// HIRDETÉS

A 19 kilométer hosszú gyorsforgalmi út a váradi körgyűrű és a magyarországi M4-eshez kapcsolódó észak-erdélyi autópálya között teremt összeköttetést.

Nagyvárad közúti infrastruktúrája látványos fejlődésen ment át az elmúlt évek során: azon kevés romániai városok közé tartozik, mely elsőként vezette ki – majdnem teljes egészében – a teherforgalmat a városból, a körgyűrűként emlegetett terelőútja mellé egy „belső körgyűrűt” is épített, mely révén a Kolozsvár felől érkezők a belvárost elkerülve hajthatnak rá a Szatmárnémeti felé tartó főútra.

Ha minden jól alakul, 2023-ig a partiumi városnak

immáron az észak-erdélyi (A3) autópályához kapcsolódó gyorsforgalmi útja is lesz.

Az erről szóló megbízatási szerződést most írta alá Cătălin Drulă szállításügyi miniszter és az osztrák kivitelező cég, a közép-európai építőiparban, így Romániában is jól ismert Strabag képviselőjével.

Az 542 milliós lejes, EU-s finanszírozású szerződés szerint a tervezés hat hónapot vesz igénybe, a kivitelezésre pedig 24 hónapot szánnak. A Strabag azt ígérte, hogy a szerződésben foglalt 2023-as határidő előtt megépíti a 19 kilométeres gyorsforgalmi utat (valójában csak 13 kilométer számít a szó szoros értelemben vett gyorsforgalmi útnak, 6 kilométer négysávos főútnak minősül majd).

Nyomvonala a körgyűrűnél kezdődik, a határ felé tartó borsi út érintésével, illetve Biharpüspöki és Bihar elkerülésével halad majd az A3-as autópálya irányába. Három csomóponttal, 12 híddal, passzázzsal és viadukttal fog rendelkezni.

Már csak arra lenne a szükség, hogy az A3-as autópálya Bihar megyei szakaszai vezessenek is valamerre, mert a 2020-ban átadott Bihar és Bors közötti 5,35 km jelenleg „csak” a magyarországi M4-eshez kapcsolódik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro