// 2024. október 7., hétfő // Amália
Bajban ismerszik meg

Legalább tíz súlyos állapotú fertőzött átvételét kérte Románia Dániától, de csak két beteget fogadtak

Dánia így is több segítséget nyújtott eddig, mint sok más ország, melyekkel Románia szorosabb barátságban áll. Nem véletlenül.

Miután a negyedik járványhullám pillanatok alatt megtöltötte a kórházakat többnyire oltatlan koronavírus-fertőzöttekkel, az oltási kampányával felsülő Románia az EU tagállamaihoz fordult segítségért. Az előző járványhullámok alkalmával Románia is segített más tagállamoknak, így joggal várhatott viszonzást. A felajánlások elsőként Magyarországról érkeztek, majd több más tagállam is küldött kisebb-nagyobb gyógyszerszállítmányt, orvosi berendezéseket, oxigénkoncentrátorokat vagy személyzetet. Súlyos állapotban lévő fertőzötteket egyelőre Magyarország, Lengyelország, Ausztria és Németország vett át Romániától, szombattól a felsorolt országokhoz csatlakozott Dánia is, mely két intenzív terápiás ellátásra szoruló beteget fogadott be. Mindkét beteg válságos állapotban van, de a lehető legjobb kezelést kapja – idézi a dán sajtó a betegeket ellátó orvost. A dán újságírók megkérdezték, hogy miért adják oda idegeneknek a kórházi helyeket, erre Jylland régió alelnöke, Olte Thomsen azt válaszolta, a román hatóságok 10-15 fertőzött átvételét kérvényezték, de csak két személy áthelyezését hagyták jóvá Dánia második legnagyobb városa, Aarhus egyetemi kórházában. Dánia is nyomás alatt áll, de egészen biztos, hogy senkinek nem kerül semmibe, hogy két romániai beteget is ellátnak – tette hozzá Ole Thomsen. Egyébként ez is több mint amennyit más, „barátibb” országok felajánlottak, főleg, ha számításba vesszük, hogy előtte Dánia kórházi berendezésekkel, orvosokkal, asszisztensekkel is segítette Romániát. A dán sajtó persze felemlegeti, hogy Románia – Bulgáriával együtt – sereghajtó az átoltottság tekintetében: a lakosságnak mindössze a 33%-a immunizált. Dánia jelenleg 86%-nál tart. A sors iróniája, hogy a magas átoltottságot Dánia a románok oltás iránti érdektelenségének is köszönheti, hiszen idén júliusban 1,1 millió feleslegesen megvásárolt Pfizer oltást vett át Romániától, melyet rövid időn belül sikeresen felhasznált a lakosság immunizálásához.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro