// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Legalább egy évet késünk egy 10 kilométeres útszakasszal, pedig azt a Daciánk bánja

// HIRDETÉS

Itt egy jellemző példa arra, hogy miért nem szárnyal a romániai gazdaság.

Van ugye az Argeș megyei Mioveni településen működő Dacia-gyár, amely már 1968 óta működik, ráadásul, mióta a francia Renault megvásárolta a márkát (így lényegében már az ő technológiájukkal gyártják a legújabb Dacia-modelleket), Nyugat-Európában is kimondottan népszerű lett. Az idei év elején gurult le a futószalagról a hétmilliomodik autó az üzemben, a Spring nevű, a többi márkához képest olcsónak számító elektromos modelljük is egy csapásra nagyon népszerű lett, gyakorlatilag várólistás a termelése – csak néhány az autógyár legfrissebb sikerei közül.

Ha pedig egy hazai cégnek jól megy, az az országnak is jó, arról nem is beszélve, hogy a Dacia-gyár mellett több mint 50, autóalkatrészeket gyártó üzem is működik a településen, összesen mintegy 40 ezer alkalmazottnak adva munkát.

Így aztán elég fontos lenne, hogy infrastrukturálisan is szépen ki legyen építve a környék, hogy azt a sok autót meg alkatrészt el lehessen szállítani oda, ahova köll. Az illetékesek pár hónapja belengették, hogy a Miovenit az A1-es jelzésű Bukaresti-Piteşti autópályával összekötő, mintegy 10 kilométeres gyorsforgalmi út építését már idén ősszel megkezdik, ami jelentős löketet adhatna az ottani ipari fejlődésnek.

Csakhogy az Adevărul kiszúrta, hogy ebből nem lesz semmi, sőt ami azt illeti, legalább egy évet fognak késni várhatóan a munka megkezdésével. A Mioveni közelében fekvő Mărăcineni település polgármesteri hivatala ugyanis nem értett egyet az eredeti nyomvonallal, így azt meg kellett változtatni, ami persze eltolt minden határidőt.

Az országos közútkezelő hatóság (CNAIR) szerint a projekt még csak a megvalósíthatósági tanulmánynál tart, a tényleges útépítésre pedig várhatóan csak 2023-ban írják ki a pályázatot. Az Adevărul forrásai szerint ez azt jelenti, hogy még a legoptimistább forgatókönyv szerint is csak 2023 őszén kezdődhetnek el a munkálatok, vagyis az eredeti ígérethez képest egy év késéssel.

És még egyszer: egy alig 10 kilométeres útszakaszról van szó, ami viszont stratégiai jelentőségű a román autóipar számára, az illetékesek mégis húzzák-halasztják a dolgot.

Így megy ez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló
Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro