// 2025. július 19., szombat // Emília

Lebukott a szájhős: a „géppuskás” képviselőt azzal vádolják, hogy forradalmárnak hazudta magát

// HIRDETÉS

A DNA szerint Cătălin Rădulescu évek óta jogtalanul teszi zsebre a hősöknek járó havi juttatást.

Emlékszik még valaki a nagyszájú törvényhozók kategóriájában is rendszerint kiemelkedően teljesítő Cătălin Rădulescu nevű PSD-s képviselőre? Tudják, arról a politikusról van szó, aki a 2017-es kormányellenes tüntetések idején vízágyúval és gépfegyverrel akart tömeget oszlatni, s akit azóta is csak a géppuskás képviselőként emleget a sajtó.

Cătălin Rădulescunak azóta sem sikerült bekerülnie a hírekbe a kiemelkedő politikusi teljesítményével, és most sem erről van szó:

a honatyát épp bíróság elé állítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA),

miután azzal vádolták meg, hogy 2015 óta törvénytelenül teszi zsebre az 1989-es forradalom hőseinek járó havi illetéket. Ez a végtelenül finom úriember valahogy megkaparintotta a „Meghatározó Szerepű Harcos” címet – ezt azok igényelhették a törvény betűje szerint, akik „1989. december 14. és 22. között a mártírvárosokban meghatározó szerepet játszottak a rendszerváltó forradalom kirobbantásában. Ezzel havi 2020 lejes juttatásra lett jogosult, csak hát

kiderült, a nyilatkozatában azt hazudta, hogy Temesváron és Bukarestben kockáztatta az életét

az említett időszakban, holott Piteşti-en vett részt forradalmi tevékenységekben, de csak december 22. után. Márpedig ez csalásnak minősül, s amennyiben elítélik, többek közt vissza kell majd fizetnie az eddig zsebre tett 165 640 lejt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro