// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Lassan nincs nap kórháztűz nélkül: most éppen egy Kolozs megyei kórházban akadt dolguk a tűzoltóknak

// HIRDETÉS

Désre riasztották őket egy tűzeset miatt.

Lassan már azt lesz könnyebb számon tartani, melyik romániai kórházban nem volt még tűz, mint azt, hogy melyikben igen: szerdán reggel a Kolozs megyei Dés városi kórházába riasztották a tűzoltókat.

Mint kiderült, a kórház udvarán álló transzformátorház gyulladt ki, emiatt az áramellátást is le kellett állítani.

Szerencsére nem az egész kórházban: csak a járóbeteg-rendelőben és az adminisztratív osztályon kapcsolták le az áramot, a fontosabb osztályokon továbbra is biztosították az energiaellátást.

A tűzoltók beszámolója szerint a transzformátorházban a biztosítéktábla gyulladt ki, a műanyag részek lángoltak, illetve egy része elolvadt, mire kiérkeztek.

A transzformátorházban keletkezett tüzet poroltóval sikerült eloltani, de természetesen fecskendős kocsikat is készenlétben tartottak arra az esetre, ha elharapóznának a lángok.

Szerencsére a tüzet még időben sikerült megfékezni, így sem a betegeket, sem a személyzetet nem kellett kimenekíteni.Igaz, épp elég kellemetlenség az áramhiány.

A gyanú szerint a tüzet alkatrészhiba okozhatta.

A dési kórház a kényszeráramszünettel még viszonylag olcsón megúszta, hiszen az elmúlt időszakban több, ennél jóval súlyosabb következménnyel járó kórháztűz is történt.

Hétfőn este egy páciens okozott tüzet a craiovai pszichiátriai kórházban – itt csak három orvos sérült meg, akik az ablakon kiugorva menekült a lángok elől.

Januárban viszont a bukaresti Matei Balș járványkórházban öten, tavaly novemberben pedig a Piatra Neamț-i megyei kórházban tízen égtek benn.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro