Tíz évig szemészként praktizálhatott egy kolozsvári családorvos férje munkahelyén. És még csak nem is ez a legdurvább a történetben.
Az egészségügyi minisztérium ráküldte a Közegészségügyi Igazgatóságot a kolozsvári vasutas (CFR) kórházra, miután Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa, a Képviselőház egészségügyi szakbizottságának alelnöke interpellációt nyújtott be a tárcavezetőnek. Arról tájékoztatta a miniszter asszonyt, hogy tudomása szerint a vasutas kórházban tevékenykedő Crina Nistor úgy végzett szemészeti beavatkozásokat, hogy nem volt hozzá megfelelő képesítése.
A hölgy 2014 óta családorvos, és csak 2018 októbere óta szemész, állapította meg a minisztérium, mely azt kell még kiderítse, hogy Crina Nistor műtött-e tavaly október előtt. Ungureanu úgy tudja, hogy férje – aki valóban szemész – mellett végzett beavatkozásokat, de egyébként a képesítés megszerzése után sem műthetett volna, mivel nem állt szerződésben a kórházzal. Az utóbbi időszakban már férje nélkül is vizsgált pácienseket. Ráadásul soha nem is tevékenykedett családorvosként, csak azért járta a rendelőket, hogy betegeket toborozzon a férjének, aki a CFR kórházzal szemben, egy magánszemészetet is működtet.
Ungureanu állításait két beteg is alátámasztja, akiket az önmagát szemésznek valló Crina Nistor vizsgált meg. Egy beteg azt állította, hogy a nő durván bánt vele. Vannak továbbá olyan páciensek, akik arra panaszkodtak, hogy az állami intézettől a Crina Nistor férjének magánrendelőjébe irányították, ahol természetesen fizetniük kellett a szolgáltatásért, nem is keveset.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.