// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Lángok martaléka lett Nagyvárad főterének egyik ékessége, a görögkatolikus püspöki palota

// HIRDETÉS

Az épület tetőtere és emelete teljesen kiégett.

Apokaliptikus képek szemtanúi lehettek mindazok, akik szombaton este a nagyváradi Szent László téren tartózkodtak: kigyulladt, majd porrá égett a tér arculatának egyik meghatározó épülete, a görögkatolikus püspöki palota tetőtere és első emelete.

A lángok este kilenc óra után csaptak fel, és szinte percek alatt átterjedtek a teljes tetőszerkezetre. A tűzzel mintegy száz tűzoltó viaskodott, éjfél utánra sikerült is megakadályozni, hogy átterjedjen a szomszédos épületekre, majd eloltani, de a kár így is felbecsülhetetlen: a katasztrófavédelem közlése szerint mintegy 1300 négyzetméternyi felület égett ki. Az épület egyik tornya összeomlott. Emberi sérülés nem történt, az épületben csupán egy pap lakott a feleségével és a két gyerekével, nekik semmi bajuk sem történt.

Az oltást nehezítette, hogy nem mindegyik tűzcsap működött a környéken, ezért a tűzoltók a közeli Sebes-Körösből is szivattyúztak vizet az oltáshoz.

A tűz oka egyelőre ismeretlen, de a Bihon.ro beszámolója szerint Virgil Bercea görögkatolikus püspök azt mondta: az épületben nem volt olyan áramforrás, amely tüzet okozhatott volna, ezért úgy vélte: szándékos gyújtogatás történhetett.

Az épület belsejét éppen felújították, mint kiderült, számos értékes műtárgy – jórészt bútor – található benne, amelyek sorsa egyelőre bizonytalan.

A katasztrófát százak nézték a térről, de néhányan nem csupán katasztrófa-turistáskodtak, hanem a hatóságoknak is segítséget nyújtottak: mintegy húszan felemeltek és odébb vittek egy, az épület Pável utcai oldalán parkoló autót, hogy ne érjék el a lángok.

A nagyváradi önkormányzat a görögkatolikus püspökséggel együtt máris bejelentette, hogy gyűjtést szervez a csodálatos épület helyreállításának finanszírozására.

A barokk és rokokó stílusjegyeit ötvöző új görögkatolikus püspöki palotát 1903-ban ifj.Rimanóczy Kálmán tervei alapján építették. 1948-ban elkobozták, és a népi iskolát helyezték el a falai között.

Később a megyei könyvtár is itt kapott helyet. 1989 után az épület visszakerült jogos tulajdonosához, a görögkatolikus püspökséghez, amely példásan restauráltatta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro