// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Kutya támadott rá egy 9 éves kislányra Aradon

// HIRDETÉS

A német juhászkutya több helyen is megharapta a gyereket, akit meg is kellett műteni. Állapota azóta stabil.

Súlyos állapotban került az aradi kórház sürgősségi osztályára egy 9 éves gyermek, miután szomszédja szabadon engedett kutyája megharapta – tájékoztatott Siminia Roz, az egészségügyi intézmény szóvivője.

„A gyermeket mentővel hozták a kórházba, ahol átvették a sürgősségin dolgozó orvosok. Több harapott sebe is volt, az egyik a csípőtájékon, amely a mélysége miatt súlyosabb, ezért meg kellett műteni. Jelenleg a kórház gyermekosztályán fekszik, stabil az állapota és gyógyszeres kezelés alatt áll” – nyilatkozta a szóvivő.

Az ügyben büntetőjogi eljárást indított a rendőrség a német juhászkutya gazdája ellen, aki a gyermek szomszédságában lakik. Az eb akkor támadt rá a 9 éves gyermekre, amikor az a játszótérről igyekezett hazafele – tájékoztatott az Arad megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Claudia Iuga.

Claudia Iuga elmondása szerint a gyermek megbotlott az utcán, a szomszéd által szabadon engedett kutya pedig rátámadt és többször megharapta. A férfit 500 lejre bírságolták, amiért felügyelet nélkül hagyta a kutyát, ugyanakkor bűnügyi eljárás indult ellene, mivel elmulasztotta megtenni a kutyatámadás elkerüléséhez szükséges óvintézkedéseket. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro