Már nem csak mi, hanem az összes állampolgár adójából kell kicsengetni.
Románia köteles az adófizetők pénzéből 9500 eurónyi kártérítést fizetni Monica Macovei volt igazságügy-miniszternek, miután az Emberi jogok Európai Bírósága (EJEB) úgy értékelte: a romániai bíróságok megsértették a szólásszabadsághoz való jogát.
Az ügy még 2009-ig nyúlik vissza, amikor Macovei egy nyári egyetemen a korrupció témájában tartott előadásán a korrupció mibenlétének illusztrálása végett arról beszélt: a Szociáldemokrata Párt (PSD) két fiatal titánja több millió eurós, jogi tanácsadásról szóló szerződést kötött egy állami céggel, amely abban a megyében működik, amelyet ők a parlamentben képviselnek.
A két érintett Victor Ponta későbbi miniszterelnök és Dan Şova későbbi fejlesztési miniszter.
Macovei a Turceni-Rovinari-ügy néven elhíresült esetről beszélt, amelyben a vádak szerint Şova ügyvédi irodája, amely korábban a turceni-i erőművel kötött jogi tanácsadási szerződést, 180 ezer lejt fizetett Ponta ügyvédi irodájának olyan jogi tanácsadási szolgáltatásokért, amelyek valójában nem is történtek meg.
Az ügyben alapfokon mindkettejüket felmentették, de jogerős ítélet még nem született.
Şova viszont becsületsértés miatt beperelte Macoveit, akitől 500 000 lej erkölcsi kártérítést követelt.
2013-ban végül Macoveit tízezer lejes kártérítés kifizetésére kötelezte az illetékes bíróság, ő azonban az EJEB-hez fordult, amely keddi ítéletében neki adott igazat.
Az emberi jogi bíróság ugyanis úgy értékelte: Macovei kijelentése általános jellegű volt, a politikai nyilatkozatok esetében viszont gyakran fennáll a veszély, hogy az érintettek személyüket érintő támadásként értékelik őket. Csakhogy ez a politikai élet és a szabad viták egyik kockázata, márpedig ezek a demokratikus társadalom garanciái.
Az EJEB ezért úgy értékelte, hogy a romániai bíróságok megsértették Macovei szólásszabadsághoz való jogát, amikor elmarasztalták.
Ennek nyomán arra kötelezték a román államot, hogy összesen 9500 eurós kártérítést fizessen neki.
Ebből 4505 euró anyagi, 2000 euró erkölcsi kártérítés, 3000 eurót pedig a perköltségek tesznek ki.
Ezúton is gratulálunk az illetékeseknek.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.