// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Kötetnyi Arany-kézirat rejtőzött Kolozsváron

// HIRDETÉS

Több diákja is másolta bele a verseit, Arany János jegyzetelte és szerkesztette kötetté.

Arany János kutatásának nagyon fontos részlete kötődik most már Kolozsvárhoz, amelyet Szilágyi Márton, az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetője, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézetének jelenlegi vendégtanára kutatott fel és tárt a nagyközönség elé csütörtökön az Erdélyi Múzeum–Egyesület kolozsvári székházában Arany János életművének kutatása – új eredmények címmel.

 

A kolozsvári Egyetemi Könyvtárban található ugyanis Arany János első, 1856-os reprezentatív verskötetének alapját képező kéziratos kötet, amelyet Szilágyi Márton korábbi vendégtanári időszaka alatt tanulmányozott. A kéziratos kötetet a költő fiának, Arany Lászlónak az özvegye adományozta az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, ahonnan az EME közgyűjteményeinek, kézirattárának államosításával került a kolozsvári Egyetemi Könyvtárhoz.

 

Ennek a kéziratos kötetnek óriási jelentősége van 

Szilágyi Márton kutatása számára, aki azt (is) vizsgálja, hogy Arany milyen szempontok alapján állította össze a köteteit. A kutató szerint Arany itt alakította ki műveinek azt a rendjét, amelyet a későbbi köteteiben csak bővített, de alapvetően nem módosított, ezért az irodalomtörténész számára nemcsak a versek köteten belüli elhelyezése mond sokat, hanem a kéziraton fellelhető jegyzetek is igen értékesek, amelyekkel Arany a nyomdai előkészítést segítette.

 

A tavalyi Arany-emlékévre ezért a Helikon kiadóval újra megjelentették Arany János kisebb költeményeit az eredeti szerkezetükben, a költő akkori elképzelései szerint és természetesen Szilágyi Márton kísérőtanulmányával. (A kutatónak szintén tavaly, az Arany-emlékévben megjelent nagy tanulmánykötetét, a „Mi vagyok én?” Arany János költészete címűt először Kolozsváron mutatták be 2017 végén.)

 

 

Szilágyi Márton az EME kolozsvári előadótermében | Fotó: Majláth Réka

 

A kéziratos kötet vizsgálatából fény derült arra is, hogy a versek bemásolását Arany János kezdte, de az első néhány költemény után mások folytatták, majd a végén visszatér Arany kézírása, és ő fejezte be a kötetet. Arany követte a másolás folyamatát is, ez látható a szöveg melletti kisebb megjegyzésekből, javításokból, számolt be a kutató.

 

Arany íródeákjai

Az előadó arra is kitért, hogy kik másolhatták Arany verseit. A levelezéseiből kiderült: felkérte egyik nagykőrösi diákját, Tolnai (született Hagymássy) Lajost, hogy írja le a verseit. „Én azt szeretném kérni magától, hogy írja le a verseimet, de senki ne turkáljon az én műveim között, és természetesen mindezt nem kívánom ingyen, mert tudom, hogy maga szegény családból származik” – idézte a felkérés szövegét Szilágyi Márton.

 

Tolnai emlékirataiban az olvasható, hogy egyedül csak ő másolta a verseket a kötetbe, pedig tisztán kivehető, hogy több kéz másolta a költeményeket, állítja az irodalomtörténész. Szilágyi Márton azt valószínűsíti, hogy a másik két kézírás is Arany nagykőrösi diákjaitól származik.

 

A kolozsvári kézirat nagy jelentőségű, és további kutatások tárgya lehet Arany tíz évvel korábbi önképe ellenére: 1847-ben még azt írta Petőfinek, hogy ő nem ért a lírához, nem is akar Petőfi vetélytársa lenni, teljesen átengedi a területet barátjának, idézte fel Szilágyi Márton. Ehhez képest hihetetlenül gazdag életművet hozott létre, verseken kívül drámai és prózai alkotásokat is, mi több: dalokat is szerzett. Emiatt nincs is pontos adat arról, valójában hány alkotása van Arany Jánosnak, válaszolta Szilágyi Márton az előadás végén feltett kérdésre.

 

 

A szerzők a kolozsvári BBTE újságíró szakos hallgatói, szakmai gyakorlatukat a Főtérnél végezték.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Székelyhon

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS