// 2024. október 14., hétfő // Helén
Jobbik

Kötéllel a nyakában, székely zászlóval tiltakozott Szávay István

A Jobbik-politikus a budapesti román nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatót.

A Jobbik azonnali távozásra szólította fel Mihai Tudose román miniszterelnököt, a magyar kormánytól pedig azt kéri, hogy az elvárható konzekvenciák levonásáig rendelje haza a bukaresti nagykövetet.

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken – kezében székely zászlóval, nyakában kötéllel – tartott sajtótájékoztatót Románia budapesti nagykövetsége előtt, tiltakozva az ellen, hogy a román kormányfő „gyakorlatilag halállal fenyegette meg Erdély azon magyarjait, akik a székely autonómiáért küzdenek”.

Ez az eset bebizonyította, hogy Románia a legsötétebb, a legprimitívebb soviniszta propagandával készül 1918. december 1., Erdély elszakításának 100. évfordulójára – értékelt.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Ilyet se látott még a Camp Nou stadion: Románia Albánia ellen, gerendával, ököllel…
Főtér

Ilyet se látott még a Camp Nou stadion: Románia Albánia ellen, gerendával, ököllel…

… egy sofőr megunta a dugót és a rendőrök hiányát, nekiállt forgalmat irányítani… és Elena Lasconi elnökjelölt asszony elfelejtette, hogy vannak amerikai NATO-csapatok az országban.

Újabb állami tulajdonú villában bukkantak Iohannis számára épített minigolfpályára
Krónika

Újabb állami tulajdonú villában bukkantak Iohannis számára épített minigolfpályára

Klaus Iohannis elnöknek a bukaresti Primăverii negyedben található Vila Lac 3 (Tóparti Villa 3) nevű hivatalos rezidenciáján is van egy háromlyukú minigolfpályája, nem csak a Fekete-tenger partján fekvő Neptun üdülőhelyen található nyári rezidenciáján.

„Nem volt olyan forgatókönyv, amivel megnyerhettük volna a mohácsi csatát”
Főtér

„Nem volt olyan forgatókönyv, amivel megnyerhettük volna a mohácsi csatát”

Ma sem tudnánk biztosan megmondani, mit kellett volna jobban csinálni ahhoz, hogy a dolgok másképp történjenek – állítja monstre-interjúnkban B. Szabó János, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatója.

Házkutatások és drogfogás Gyergyó térségében
Székelyhon

Házkutatások és drogfogás Gyergyó térségében

Több házkutatást is tartott Gyergyószentmiklós térségében a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) kábítószer birtoklás és -kereskedelem megalapozott gyanújával. Két fiatalt őrizetbe vettek.

Zsinagógát, templomot, mecsetet érhet támadás Romániában az amerikai nagykövetség szerint
Krónika

Zsinagógát, templomot, mecsetet érhet támadás Romániában az amerikai nagykövetség szerint

Figyelmeztetést bocsátott ki az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége pénteken este, amelynek értelmében templomot, mecsetet, zsinagógát érhet támadás Romániában.

Új toronyházak építése kezdődött el Csíkszeredában
Székelyhon

Új toronyházak építése kezdődött el Csíkszeredában

Újabb csíkszeredai lakóövezet van kialakulóban, ahol több mint harminc év után ismét toronyházak épülnek. A Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában a Fortuna Residence nevet viselő lakópark első tömbházának alapozása elkezdődött.

// még több főtér.ro