// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Kórházi horror: tudtukon kívül vetettek alá gyógyszerkísérletnek betegeket

// HIRDETÉS

Az ország több kórháza is érintett. Erdélyiek is.

Tudtukon kívül végeztek gyógyszerkísérleteket a betegeken több romániai kórházban is, az ügyben kedden 26 bukaresti, Arad, Konstanca és Dolj megyei orvosi rendelőben, valamint 16 megyéből – köztük Brassó, Kolozs, Maros, Szeben és Temes megyében - összesen 31 kórházban folytatott házkutatást a rendőrség – közölte a legfőbb ügyészség.

Az ügyészség szerint az orvosok több kórházban törvénytelen klinikai kísérleteket folytattak, olyan eljárásokat, amelyek nyomán

„fennállt a veszély, hogy olyan gyógyszerek piaci bevezetését engedélyezik, amelyek negatívan befolyásolják a népesség egészségét.”

Egy aradi pszichiáter – egyben egyetemi tanár – esetét ki is emelik az ügyészségi közleményben: ő a nyomozó hatóság szerint csúszópénz fejében fiktív kórházi beutalót állított ki egészséges személyeknek annak érdekében, hogy azok ennek révén betegnyugdíjba vonulhassanak.

Egyes „páciensek” esetében

a fiktív beutalást ahhoz a feltételhez kötötte, hogy azok vegyenek részt az általa végzett gyógyszerkísérletekben,

mivel az ezért járó juttatás összege a kísérletekben részt vevő alanyok számától függött.

Egyben – professzori befolyását kihasználva – a kórházban tevékenykedő rezidens orvosokat is arra kényszerítette, hogy vegyenek részt a törvénytelen kísérletek lebonyolításában.

A kísérleteket az alanyok beleegyezése nélkül végezték, a páciensek leleteit, az egészségi állapotukra, a kezelésre és annak hatására vonatkozó adatokat pedig meghamisították.

A páciensek „beleegyezését” vagy úgy szerezte meg, hogy más vizsgálatok elvégzéséhez kérte a jóváhagyásukat, vagy egyszerűen odahamisította – vagy a rezidens orvosokkal odahamisíttatta – aláírásukat a beleegyezést rögzítő űrlapra.

Annak érdekében, hogy minél több alannyal rendelkezzen a kísérletben, olyan pácienseket is bevett, akiknek nem volt szükségük az illető gyógyszerekre.

Az ő leleteiket egyszerűen meghamisították.

A nyomozati anyagot a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által biztosított információk alapján állították össze.

Az ügyben vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és okirat-hamisítás gyanújával nyomoznak.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro