A határon túli magyar iskolásoknak szánt összeg a korábbi két évben csökkent, a költségvetési zárolások miatt.
Ismét a korábbi, 22 400 forintos fejenkénti támogatási összeggel hirdeti meg a nemzetpolitikai államtitkárság a külhoni magyarság oktatási-nevelési támogatását – jelentette be Potápi Árpád János hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: a Szülőföldön magyarul pályázat célja a magyar nyelvű oktatás és nevelés támogatása, és összege újra 22 400 forintnak felel meg az adott ország valutájában, egy költségvetési módosító indítványnak köszönhetően.
Potápi Árpád János emlékeztetett arra, hogy a támogatás összege a költségvetési zárolások miatt az elmúlt két évben 17 200 forint volt fejenként.
Közlése szerint 2016-ban mintegy 240 ezer pályázat érkezett be 4,1 milliárd forint értékben. Jelezte: mintegy 1600 csángómagyar gyermek is részt vesz a programban.
Ismertetése szerint támogatásra jogosultak azok az óvodáskorú gyerekek, akik a 2016/2017-es tanévtől magyar nyelvű nevelésben vesznek részt, valamint azok az általános és középiskolás tanulók, akik az 1998. augusztus 31-ét követő időszakban születtek, akkreditált oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányaikat magyar nyelven folytatják.
Egyedi elbírálással támogatást kaphatnak, akik fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesülnek, mivel a lakóhelyükön napi bejárással elérhető távolságon belül nem megoldható a magyar oktatás.
Igénylési feltétel, hogy az érintettek a megfelelően kitöltött adatlapot eljuttassák a régiók szervezeteihez: Erdélyben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez (RMPSZ), Felvidéken a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, Vajdaságban a Concordia Minoritatis Hungariae irodákhoz, Kárpátalján a KMKSZ Jótékonysági Alapítványhoz. Emellett szükséges még: érvényes személyazonosító okirat fénymásolata, iskola- óvodalátogatási igazolás eredeti példánya, a moldvai magyarok magyar nyelvű oktatásban való részvétele esetében iskolalátogatást igazoló irat, vagy az RMPSZ által kiállított igazolás.
A kiosztott háttéranyag szerint a hallgatói támogatás összege 2800 forint, s az a nappali tagozatos hallgató jogosult rá, aki Romániában működő felsőoktatási intézményben alap vagy magiszteri tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. Kérdésre elmondta: törvényben meghatározott összegről van szó, módosítás lenne szüksége az emeléséhez.
Az egyszeri támogatások egy adott tanévre szólnak. A pályázatok utolsó postára adásának dátuma: március 17.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.