// 2025. október 26., vasárnap // Dömötör

Könnyebben megfosztaná mentelmi joguktól a honatyákat a CSM

// HIRDETÉS

Kiszivárgott információk szerint ere a következtetésre jutott csütörtöki ülésén a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács. Pedig milyen jól összezártak mostanáig…

Újra kellene gondolni és módosítani kellene a honatyák mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó módszertant. Ezt szeretné elérni a Mediafax hírügynökség információi szerint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM). Mint érveltek, a lényeg, hogy a képviselők és szenátorok ellen indított eljárásokat ne akadályozzák a döntéshozók, akik – mint ismeretes – igen gyakran hajlamosak összezárni, amikor korrupció gyanúja miatt ki kellene adniuk egy-egy bajtársukat.

A tanács csütörtöki ülésén tárgyalt a jelenleg hatályos törvények módosításáról, miután az igazságügyi minisztérium a témában kérte a CSM állásfoglalását. Ezt egyébként a szenátus jogi bizottsága kezdeményezte.

Az igazságszolgáltatási tanács szerint azért van szükség módosításokra, hogy a felfüggesztéshez szükséges procedúrákat gyorsabban le lehessen folytatni, illetve „a honatyák mentelmi joga gyengébb legyen” – mondták el a hírügynökségnek a CSM berkeiből származó források.

A testület továbbítani fogja álláspontját az igazságügyi tárcához.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Az orosz titkosszolgálat már a bukaresti spájzban van – hírek kedden
Főtér

Az orosz titkosszolgálat már a bukaresti spájzban van – hírek kedden

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap