Semmi különös, csak ismét megnyilvánul a sajátos román demokrácia. Ja, és akinek nem tetszik, kinyalhatja!
Nagyon úgy tűnik, hogy a világjárvány kezdete óta bevezetett szigorú (majd enyhébb) közegészségügyi intézkedések okán felgyűltek az emberekben az indulatok. Láthattuk: volt művelődési miniszterek, (elvileg) tiszteletre méltó egyetemi professzorok is úgy esnek neki (lásd, itt meg itt) a vélt vagy valós ellenfélnek, hogy attól még a káromkodás-világbajnok is elpirulna, ha lenne ilyen.
És hogy még lobbanékonyabb legyen az elegy, nem csak fertőző, de választási év is van Romániában. Amikor a pártos népek biza nem mennek a szomszédba egy kis szabálysértésért. Hogy fesztivált, koncertet, vásárokat nem szabad szervezni (vagy csak nagyon szigorú keretek között), moziba, színházba menni tilos, az egy dolog. Az érintetteken kívül abba nem hal bele senki, ugye. Na de választási kampány alatt nem szervezni egy-egy jó kis gyűlést, ki hallott még ilyet?
Senki, naná! És lehet, hogy Erdélyben fegyelmezettebbek a dákok neolatinok is, ám a Kárpátok koszorúján túl, messze délen, egy Dolj megyei faluban a PSD-s polgármester úgy gondolta, a párt kongresszusának szent szombatja kiváló alkalom arra, hogy egy jó kis gyűlést szervezzen a falu közepén. A jóember össze is gyűjtött vagy 200 embert, akik többnyire maszkot viseltek ugyan, de jó páran az orruk alá tolva, és a távolságtartásról inkább ne beszéljünk. Tessék:
Igen ám, csak a falu alpolgármestere (aki a Pro Románia párt tagja) kiment a helyszínre és kellő hangerővel kommentálta az ellenlábas polgi gyűlését, miközben felvette a jelenetet. És ahogy várható volt, a felgyűlt indulat végül kilövellt, mint a genny a pattanásból. Egy adott pillanatban az alpolgi odaüvölti az ellenfélnek, hogy hej, pedig annak idején ő mentette meg a PSD-s úr életét, mert kórházba vitte. Mire a felbőszült polgi visszaüvöltötte (megafonon át, mert nála volt, ugye, a gyűlés ürügyén), hogy:
Mire az alpolgi visszaüvöltötte, hogy… de nem folytatjuk, semmi értelme. Így zajlik egy békés kampányvasárnap a koronajárvány sújtotta, sajátos demokrácia fertőzte Romániában.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.