Bejelentették, hogy a világhírű Geoffrey Rush lesz idén a TIFF díszvendége és életműdíjasa.
A világhírű Geoffrey Rush filmszínész lesz az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) díszvendége, egyben életműdíjat is átvehet a 22. kolozsvári szemlén. Valószínűleg alig van ember, aki ne ismerné az ausztrál színész jellegzetes arcát. A széles közönség a Karib-tenger kalózai Hector Barbossa kapitányaként emlékezhet rá, de A király beszéde című 2010-es film sajátos módszerekkel dolgozó beszédtanárát is sokaknak ismerős lehet – utóbbi szerepért Oscarra is jelölték. Első Oscar-díját ugyanakkor már 1996-ban megkapta a Ragyogj! című film főszerepéért, de pályája során számtalan elismerésben részesült. Azon kilenc színész egyike, akit Oscar-, Emmy- és Tony-díjjal is kitüntettek – ezt a mesterhármast a szakmában a Triple Crown of Acting (a színjátszás hármas koronája) kifejezéssel szokás illetni.
A teljes román média azt találgatja, hogy kilép-e az RMDSZ a torszülött kormánykoalícióból a május végén esedékes rotációs miniszterelnök- és minisztercserék után. Kiszivárgott információk szerint ugyanis a PNL az eddig az RMDSZ-es Tánczos Barna által elfoglalt környezetvédelmi miniszteri székre feni a fogát, ami a szövetségnek nagyon nem tetszik. Bár a PNL a kiszivárgott híreszteléseket cáfolta, Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője már a sajtónak is megerősítette, hogy bizony a PNL hétfőn hivatalosan is jelezte számukra: át kellene adniuk az említett miniszteri széket. Ebben az esetben pedig könnyen lehet, hogy az RMDSZ kiszáll a koalícióból, legalábbis Csoma szerint errefelé billent a mérleg a pártvezetésen belül. No persze nem először fenyegetőzik ilyesmivel a szövetség, jobb lesz kivárni a végét. Marcel Ciolacu ugyanakkor kedden délután igyekezett lecsillapítani a kedélyeket, ő azt mondta, hogy a rotációnak van egy leszögezett protokollja, eszerint pedig az RMDSZ-nek egyik miniszteri posztját sem kell féltenie, az osztozkodás a két nagy párt között fog zajlani.
Egy rendőrségi közlemény világít rá arra, hogy errefelé nem érdemes lerobbanni, de legfőképpen nem érdemes őrizetlenül a helyszínen hagyni az autónkat, ha lerobbantunk. Egy 20 éves fiatalember autókázott a BMW-jévél a Prahova megyei Câmpina városában, ment, mendegélt. Ám egyszer csak a feltehetően nem vadonatúj autó beadta a kulcsot, bedobta a törülközőt, valamint le is robbant. A sofőr pedig kénytelen volt otthagyni azt, amíg segítséget hív – ám előtte a biztonság kedvéért kivette belőle az akkumulátort, nehogy ellopják (az autót). Az óvintézkedés azonban kevésnek bizonyult – mire emberünk visszatért, a kocsijának már csak a hűlt helyét találta. Értesítette hát a rendőröket, akik némi nyomozás után meg is találták a 38 éves tolvajt, aki azonban időközben 1500 lej fejében túladott az autón. A fiatalember azóta már visszakapta a kocsiját, a tolvajt pedig előzetes letartóztatásba helyezték.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.

Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.