Kolozsváron lett bajnok a Sepsi SIC női kosárlabdacsapata

Szentgyörgyön nem meglepő a „teltház”, de a Szabó Kati Sportcsarnok befogadóképessége mindössze 1200 fő, viszont Kolozsváron is megtelt úgy a szerdai, mint a csütörtöki meccsre is a Horia Demian csarnok, amire utoljára 2003-ban volt példa a női szakágban. 

Ehhez kellett az U váratlan sikere az első szentgyörgyi meccsen, a fináléba 14 éves szünet után bejutó kolozsvári csapat ezután elhitte, hogy tényleg lehet esélye a címvédő és az alapszakaszban mindössze két meccset vesztő háromszékiek ellen. És volt is, annak ellenére, hogy sérülések miatt sokkal rövidebb kispaddal, öt helyett mindössze négy légióssal álltak ki a döntőben. Lett belőle két feszült, olykor fiúsan fizikális kosárlabdát hozó meccs, amelyeket végül Szentgyörgy nyert meg 72:58-ra és 85:76-ra, és ezzel a második bajnoki címét is behúzta, de az U-nak is mindkétszer megvoltak a győzelmi esélyei.

Fotók: Manases Sándor

A döntő két nagy tanulsága közül az első, hogy a román bírói kar jó része képtelen felnőni az ilyen magas intenzitású és színvonalú meccsek szintjére. A szerda esti meccset ugyan jól kézben tartották (ekkor a három játékvezetőből kettő is nemzetközi minősítésű volt), de a csütörtöki brigád látványosan csődöt mondott. Előbb alaposan megfújták a hazai pályát az U-nak, majd a szentgyörgyi kispad reklamálásai hatására jöttek a kompenzációk, hogy az utolsó negyedre teljesen kiengedjék kezükből a meccset.

A Sepsi SIC edzője, Zoran Mikes öt perccel a vége előtt le is hívta csapatát a pályáról egy vitatott ítélet után, de még az öltözőfolyosó bejáratáig sem jutottak, és már fordultak is vissza folytatni a meccset. Mikest ugyan kiküldték a bírók (már az első negyedben kapott egy technikai faultot, a második pedig kiállítást jelentett), de a cirkusszal járó szünet megnyugtatta a szentgyörgyi játékosokat, akik 6 pontos hátrányból megfordították a meccset, 21:6-ra nyerve a hátralevő időt.

A másik nagy tanulság, hogy a globalizáció csak a pályán tört be a kelet-európai sportba: a meccseket boszniai edzők (Dragan Petricsevics vs Zoran Mikes) és amerikai légiósok vívják, egy-két hazai kosarassal megspékelve, a lelátók csatáját viszont továbbra is a nacionalizmusok. A két csapat novemberi meccséhez hasonló vad magyarellenes tüntetés ugyan nem volt, de azért mindkét meccs egy-egy feszültebb pillanatában előjött a „Ki a magyarokkal az országból!” vagy „Székelyföld román föld!” típusú rigmusok, a szerdai meccs után pedig az U ultrái lecigányozták a székely himnuszt éneklő Sepsi-tábort. A csütörtöki meccs levonulásos közjátékát követően pedig már a szentgyörgyiek sem fogták vissza magukat, román bajnokin talán először hangzott fel a leginkább magyar válogatott meccseken hallható „Lesz még Erdély Magyarországé!”

Ezek után a díjátadás abszolút civilizáltan zajlott le, bár a szövetség bukaresti vezetői igyekeztek látványosan gyorsan túltenni magukat rajta. A szentgyörgyiek viszont még jó félórát ünnepeltek a pályán, a kolozsvári közönség távozása után pedig a csendőrök még a szurkolóikat is leengedték közéjük a pályára, miközben a túloldalon az U-BT férfi csapata azon töprengett, hogyan fognak háló nélküli gyűrűre edzeni. Azt ugyanis, a kosárlabda hagyományai szerint a meccs lefújása után azonnal levágták a Sepsi SIC játékosai.