Éttermeket, bárokat, klubokat és templomokat egyformán érint a hétvégére ígért kormányrazzia.
Mindenki üljön otthon a négy fal között és kerülje a másokkal való érintkezést – ezt akarják elérni a román hatóságok, akik szerint csak így lehet megfékezni a koronavírus terjedését. És hogy mennyire veszik komolyan a szerdán bejelentett, zárt terekre vonatkozó 100 fős korlátozást, az még csak most fog kiderülni, de minden jel arra utal, hogy tényleg számolgatni fogják a vendégeket, ügyfeleket, sőt a híveket is.
A Kolozs megyei kormánymegbízott azt ígérte, hogy ellenőrizni fogják a megyeszékhely minden olyan vendéglátóhelyét, ahol esetleg száznál több személy bezsúfolódhat. A templomokra is érvényes a korlátozás, de az istentiszteletek és misék megtartására még mindig ott van a kültéri helyszín lehetősége. (Az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége azt javasolja az egyházközségeknek, hogy halasszák el nagyobb létszámú rendezvényeiket, kiemelten figyeljenek oda az úrvacsoraosztásra, és lehetőleg kisebb közösségekben gyülekezzenek. Az ige hirdetése azonban nem állhat meg: kisebb közösségekben, egyénileg, illetve a média felületein továbbra is szól majd az üzenet és az ima.)
A bevásárlóközpontokra továbbra sem vonatkozik ez a szabály, viszont vannak esetek, amikor korlátozzák a vásárlók számát, ha úgy ítélik meg, hogy túl sokan tartózkodnak benn.
A prefektus tájékoztatása szerint jelenleg Kolozs megyében 900 személyt különítettek el otthonaikban, és 53-an vannak intézményes karanténban. A járványkórházban négy jó állapotban lévő koronavírus-fertőzöttet ápolnak, mindannyian más megyékből (Máramaros, Maros, Kovászna, Iași) származnak. A járványkórházban 12 szalon áll a koronás betegek rendelkezésére, ebből négy terem foglalt. Az intézményes vagy házi karanténban tartózkodó személyek közül senki nem szegte meg a kijárási tilalmat.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.