// 2026. szeptember 11., péntek // Teodóra
vegyesen

Kokálárkodott a DIICOT volt főügyésze, újabb kórházigazgató a sitten, rosszul jártak a kutyájukat kidobók – hírmix

// HIRDETÉS

A héten még hűvös lesz az idő, jövő héttől jön a felmelegedés.

Egy kis korrupció: újabb kórházigazgató kerül a hűvösre

Hétfőn jogerősen 3 év 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Florin Secureanut, a bukaresti Nicolae Malaxa kórház volt igazgatóját, miután bebizonyosodott, hogy rossz-rossz igazgató volt. Az történt ugyanis, hogy az igazgató úr törvénytelenül írt alá olyan szerződéseket, amelyek értelmében egy cég fiktív vagy túlárazott termékeket „szállított” a kórháznak. Az ügyben az említett cég képviselője is kapott két év felfüggesztett börtönt. Secureanut mellesleg 482 815 lej kártérítés kifizetésére is kötelezték a kórház irányába, ennek fejében pedig lefoglaltak tőle 5 telket, valamint három lakást és két házat szerte az országban. Ezeket biztosan szülői támogatással vásárolta.

Belevizelt a ventilátorba a DIICOT volt főügyésze

Jó nagy slamasztikába keverte magát Daniel Horodniceanu, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) volt főügyésze, miután jelzés nélkül előzött szombatra virradóra, majd egy videófelvétel tanúsága szerint a hatalmával is megpróbált visszaélni. Az őt megállító rendőröknek ugyanis feltette a balkáni vezérek kivagyiságának pajzsára véshető jellegzetes kérdést, miszerint tudják-e, hogy kicsoda ő, majd még azzal is megfenyegette őket, hogy felkeresi a felettesüket. Holott ha hallgatott volna, bölcs maradt volna, hiszen a közúti rendőrök csak figyelmeztetésben akarták részesíteni. Vasárnap aztán nyilvánosan beismerte, hogy hibázott, de akkor az sz betűs lavina már elindult felé, hiszen országos sajtónyilvánosságot kapott az ügy. Hétfőn az Igazságügyi Felügyelet jelezte, hogy hivatalból kivizsgálja az ügyet. Közben a közösségi médiában afféle jó zsaruként népszerűvé lett Marian Godină is páros lábbal, szöges bakancsban szállt bele Horodniceanuba, aki szerinte igazi „kokálár attitűdöt” prezentált, jelezte: reméli, leváltják a tisztségéből, az ellene eljáró rendőröket pedig a támogatásáról biztosította. Közben a Digi24 utána járt, hogy Daniel Horodniceanut már tavaly nyáron is leradarozták, miközben 169 kilométer/órával suhant el a 100-as tábla mellett; akkor bírságot kapott, és 90 napra felfüggesztették a jogsiját. Utóbbi intézkedést a bíróságon támadta meg.

8000 lejt fizethet két személy, aki sorsára hagyott egy kutyát

Nem nagyon érdemes utcára tenni a megunt négylábúkat, mert például a rendőrség most büntetett meg összesen 8000 lejre két személyt, akik a Bákó megyei Rákova (Racova) községben sorsára hagytak egy kutyát. Az ügy érdekessége, hogy az egyenruhások a közösségi médiában terjedő felvételek alapján kezdtek nyomozásba, amelyek rögzítették a törvénybeütköző cselekedetet. A törvény értelmében ugyanis 3 és 12 ezer lej közötti bírsággal sújtható az, aki utcára tesz egy háziállatot. A rendőrök a felvételek alapján könnyűszerrel azonosították a két személyt, akik már biztosan megbánták a tettüket. A kutyát egyébként azóta megtalálták a hatóságok, és egy menhelyre szállították.

A héten még enyhe lehűlés várható, de aztán meleg lesz

A következő napokban a mostanihoz képest is enyhe lehűlés várható, majd a következő hét elejétől a hőmérséklet fokozatosan felmelegszik, és akár a 20–23 fokot, vagyis az ilyenkor megszokott értékeket is elérheti. A héten Erdélyben a Partiumban és a Bánságban 11 és 18 fok között alakulnak a nappali maximumok. Jelentősebb csapadékra a jövő hét első felében lehet számítani, de elszórtan addig is lesz eső.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Szántai János

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

Uránatomokból villanyáram – így működik a cernavodai erőmű

Fall Sándor

Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix
Főtér

Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített
Krónika

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített

Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.

Nem rendezték meg a dobrudzsai halászléfesztivált, mégis több tucat turista csődült a helyszínre, majd hoppon maradt
Főtér

Nem rendezték meg a dobrudzsai halászléfesztivált, mégis több tucat turista csődült a helyszínre, majd hoppon maradt

Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.

Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak semmi keresnivalója nem volt a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn
Székelyhon

Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak semmi keresnivalója nem volt a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn

Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.

Hülyébbet nem is csinálhatott volna magából az AUR politikusa a Székelyföldön
Krónika

Hülyébbet nem is csinálhatott volna magából az AUR politikusa a Székelyföldön

Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.

Kétfajta támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok
Székelyhon

Kétfajta támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok

Az új tanévben is kétféle támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok: tanszercsomagot, illetve 500 lejes oktatási utalványt. A tanszercsomagra vonatkozó kérelmeket péntekig, az utalvány igénylését pedig október elsejéig lehet benyújtani.

// még több főtér.ro