És Tăriceanuval is milyen jó volt annó, mondta ma Kelemen. Vadimmal vállvetve tolják majd be Pontát a Cotroceni palotába?
Az RMDSZ csütörtökön dönt majd arról, hogy kit támogat az elnökválasztás második fordulójában, de továbbra is maradna a kormánykoalícióban – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a keddi koalíciós egyeztetés után.
Eddig Corneliu Vadim Tudor és maga Călin Popescu Tăriceanu jelentette be az első fordulós jelöltek közül, hogy Victor Pontát támogatja a második fordulóban.
Vadim Tudor bejelentése és a Nagy Románia Párt megállapodása a koalíciós társ Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) arról, hogy Victor Pontát támogatják, egyáltalán nem érinti az RMDSZ-t – mondta ma Kelemen arra hivatkozva, hogy a Nagy Románia Párt nem tagja a kormánykoalíciónak, és nem is parlamenti párt.
Az ő személyes véleménye nem változott Vadim Tudorról - mondta Kelemen hozzátéve, hogy Vadim Tudor 2004-ben Traian Băsescut, 2009-ben pedig Mircea Geoanát támogatta.
A Központi Választási Iroda kedden tette közzé az első forduló immár nem részleges, de egyelőre még ideiglenes eredményét. Eszerint az első fordulóban kiesett jelöltek legtöbb ennyi szavazattal sáfárkodhatnak:
Jelölt | Párt | Szavazat | Szavazatok aránya |
Victor Ponta | PSD | 3 836 093 | 40,44% |
Klaus Johannis | ACL | 2 881 406 | 30,37% |
Călin Popescu Tăriceanu | független | 508 572 | 5,36% |
Elena Udrea | PMP | 493 376 | 5,20% |
Monica Macovei | független | 421 648 | 4,44% |
Dan Diaconescu | PPDD | 382 526 | 4,03% |
Corneliu Vadim Tudor | PRM | 349 416 | 3,68% |
Kelemen Hunor | RMDSZ | 329 727 | 3,47% |
Teodor Meleşcanu | független | 104 131 | 1,09% |
Szilágyi Zsolt | EMNP | 53 146 | 0,56% |
Gheorghe Funar | független | 45 405 | 0,47% |
William Brânză | PER | 43 194 | 0,45% |
Constantin Rotaru | PAS | 28 805 | 0,30% |
Mirel Mircea Amariţei | PRODEMO | 7895 | 0,08% |
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.