Ha Ion Iliescu a múlt elnöke volt, Emil Constantinescu a politikai trendváltó, Traian Băsescu a nagy játékos, akkor Klaus Iohannis az eltolt jövő elnöke.
Az ügyeletes szerkesztő üldögél szombat délután a képernyő előtt, bámulja a perzselő mioritikus politikai nyarat és elmereng: mikor volt utoljára nagy formátumú politikus az ország élén? Eszébe jut az aranykorból átszivárgó kriptokommunista elnök, a december elsején Budapesten a Nagy Egyesülésre koccintgató miniszterelnök, egy volt hajóskapitány, a szocik hatalmi gépezetébe rövid ideig beleköpő geológus, egyben a forradalom utáni Románia egyetlen szakállas elnöke…
És akkor szembejön vele Valeriu Stoica (a PNL volt elnöke, volt igazságügyi miniszter), aki a Digi 24 tévéadón könnyed eleganciával jellemzi Románia jelenlegi (álkisebbségi) államfőjét, bizonyos Klaus Ionopotchivanoc Iahannist. Később a News.ro portál közli a szöveget, igazán szép mondatok vannak. Tessék:
„Amikor a románok első alkalommal megválasztották, nem hiszem, hogy Klaus Iohannisban reménykedtek. Abban reménykedtek, hogy valami megváltozik Romániában, lehetséges lesz egy német modell.”
„Időközben kiderült, hogy Iohannis elnök nem csak nem-játékos, de legtöbb esetben nincs is jelen. Bizonyos értelemben a jelenlét e hiánya jobb volt, mint egy kártékony jelenlét. De egy államelnök nem akkor jó, ha csak nem kártékonyan nincs jelen, a hasznos jelenlét által kell jónak lennie.”
„Ilyen értelemben a reménység nem vált valóra, de ismétlem, nem reménykedett benne senki, inkább csodára vártak, és tudjuk, a politikában nincsenek csodák.”
Szép, nem? És elég pontos.
Ja, Stoica úr arról is beszélt, hogy Iohannis a stabilitás látszatát keltette mandátumai során, ám a stabilitás arra jó, hogy az ember valamit teremtsen. Ebből mindenki vonja le magának a következtetést.
Ami Iohannis politikai jövőjét illeti, Stoica úr nem látja a derék álkisebbségit a hazai politikai prérin, miután lejár a második elnöki mandátum. Kizárt dolog, hogy Iohannis mozgósítani tudjon bárkit is egy párt alapítása érdekében, például.
Az európai intézményi karrier egészen más dolog a volt PNL-elnök szerint. Ott Klaus Iohannis bajnok lehet, mégpedig a romániai konjunktúrák kihasználásának európai bajnoka.
Na igen, bólogat az ügyeletes szerkesztő az ablakon át beszűrődő napfényben. Pont így.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.