// 2024. október 1., kedd // Malvin
Tanügyetlenség

Kíváncsian várjuk, hogyan fogadják az oktatási miniszter legújabb agymenéseit a vizsgák időpontjáról és a gigavakációról

Sorin Cîmpeanu nagyot megy az ötletelés műfajában. A diákok és a szülők meg téphetik a hajukat.

Miután a diákok és a szülők érdekképviselete is ízekre szedte az egy hónapos tavaszi vakációra és a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának halasztására vonatkozó javaslatát, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter részben visszakozott, és új javaslattal állt elő, amely nyomán az eredeti időpontban megtartható lenne a vizsga, viszont csökkenne a félév hossza. A tanévé viszont nőne. Ez így bonyolultan hangzik, minden bizonnyal azért, mert az is. Cîmpeanu szerdán este hamut szórt a fejére, és jogosnak nevezte az érintettek felháborodását amiatt, hogy a velük való egyeztetés nélkül állt elő a vakációhosszabbítás és a halasztás ötletével, ezért csütörtökön tárgyalnak. A megbeszélésen azzal a javaslattal áll elő, hogy egy hetet csípjenek le a második félévből, ezáltal az eredeti időpontban, június 22-én elkezdődhetnek a nyolcadikosok felmérői, majd 28-án, szintén az eredetileg kitűzött időpontban az érettségi vizsgák is. Ezzel a tanév nem június 18-án, hanem 25-én zárulna le hivatalosan. Megjegyezte: ez egy kompromisszumos javaslat, amely a járványügyi helyzet miatt elfogadható. Ugyanakkor a második félévből elmaradó egy hetet valamilyen formában be kell majd pótolni. A legnagyobb felháborodást keltő javaslatból azonban nem enged: továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a tavaszi vakációt meghosszabbítsák, összekötve a katolikus és protestáns húsvétot az ortodoxszal, így a szünet április 2. és május 4. között tartana. A miniszter szerint nem indokolt a felháborodás, hiszen ebből az időszakból 18 nap eleve vakáció lett volna. A szülők és diákok képviselete szerint viszont egy ilyen hosszú vakáció kibillentené a diákokat a tanulás ritmusából, ami rányomná a bélyegét a vizsgaeredményeikre. A vakáció meghosszabbítására Cîmpeanu szerint a mobilitás csökkentése miatt van szükség, hogy ezzel is kisebb legyen az esély a fertőzés terjedésére. Ugyanakkor arra a felvetésre, hogy a két húsvéti időszak alatt az emberek hajlamosak lesznek többet kirándulni, vagyis nem maradnak otthon, hanem tömegesen elmennek a hegyekbe, a miniszter úgy reagált: igen, ez megtörténhet. Na, ebben az egyben mindenképpen igaza van.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro