Amelyet ráadásul épp egy, a közoktatás színvonalának emelését célzó eseményen ejtett?
Igaz a mondás: a szegény bakizót még az ág is húzza. Mert, ugye, nem elég, hogy Viorica Dăncilă a közepes szónokok szintjét is csak alulról súrolja, már ha van papír, amiről a közlendőket felolvassa, ezúttal épp ott beszélt a nyelvhelyesség mellé (nyilván nem szabadon, hanem papírról olvasva), ahol többek közt épp a nyelvhasználat helyességére került (volna) a hangsúly: a kormány épületében szervezett fórumon, amely a közoktatás színvonalának emelését célozta meg.
Ezt mondta a hölgy:
„Ha nevelő, tanító vagy tanár vagy, ez azt jelenti, hogy...”
És itt a nyelvhelyességnek megfelelően ennek kellett volna következnie:
„… hogy te magad tanulsz nap mint nap, és lépést tartasz az új oktatási módszerekkel, amelyek vonzóbbak és közelebb állnak a gyermekekhez.”
Oké, de nem ezt mondta olvasta fel a papírról a miniszterelnök asszony. Hanem ezt:
„… hogy ő maga tanulsz nap mint nap, és lépést tartasz az új oktatási módszerekkel, amelyek vonzóbbak és közelebb állnak a gyermekekhez.”
A magyar nyelv térfelén egyszerűen idióta lenne, aki ilyet mondana olvasna fel egy papírról. Románul viszont nagyon pici a különbség a te magadat jelentő însuți, illetve az ő magát jelentő însuși között. De úgy tűnik, hiába kicsi a különbség, a jó miniszterelnök asszonynak sikerült beletrafálnia.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.

Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.