// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Kiskorú merénylőket vet be az Iszlám Állam Európában is

// HIRDETÉS

Belgiumban tucatnyi fiatalkorút zártak el, mert karácsonyi vásárok ellen terveztek merényletet.

Több mint tíz kiskorút helyeztek zárt intézetbe Belgiumban, amiért az Iszlám Állam vagy más terrorszervezet utasításait követve karácsonyi vásárok ellen készíthettek elő terrortámadást – közölte Eric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője.

A szóvivő tájékoztatása alapján a La Libre Belgique belga napilap szombati cikkében arról számolt be, hogy több mint tíz kiskorút helyeztek megfigyelés alá, amiért a hírszerző szolgálatok szerint internetes üzenetekben kapott útmutatás szerint és oktatóvideókon keresztül terrortámadások előkészítésére és elkövetésére készítették fel őket.

Van Der Sypt elmondása szerint a kiskorúakat valószínűleg a nagy tömegeket vonzó karácsonyi vásárokon kívánták bevetni a terrorszervezetek, arra ugyanakkor nem tért ki, hogy mely városok, mely rendezvények ellen tervezhettek támadást.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vagy más terrorista csoportok teljes kiképzést adtak a fiataloknak arra, hogy hogyan ölhetnek embert, vagy készíthetnek bombákat. Az ilyen szervezetek arra számítanak, hogy a kiskorúak könnyebben átjutnak az esetleges biztonsági ellenőrzéseken – tette hozzá a szóvivő.

A németországi Ludwigshafen karácsonyi vására is célpont volt: egy 12 éves fiú készült ott robbantani, és tettét csak az hiúsította meg, hogy a házilag készített pokolgépe nem lépett működésbe – írta pénteken a Focus német hetilapra hivatkozva az MTI. A támadásra készülő, iraki gyökerekkel rendelkező fiú 2004-ben született a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben.

Brüsszelben az esetleges terrortámadások veszélye miatt 2007 óta többször, és az idén sem engedélyezték a szilveszteri tűzijátékot. Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, amelyben harmincketten meghaltak és 340-en megsérültek, köztük két magyar. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.