A román média kekeckedett, nem nagyon értette, mit is akarnak a kezdeményezők.
A kultúrák közötti hatékony párbeszéd megvalósítása, a Kolozsváron élő nemzeti kisebbségek egymáshoz közelítése, kapcsolódási pontok kialakítása – ez a célja a Kisebbségi Kulturális Chartának, amelyet hétfőn írt alá egy Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón mintegy tucatnyi kezdeményező, román, magyar, német, roma és zsidó intézmények, szervezetek képviselői.
(A dokumentumot linkelnénk, de a sajtótájékoztató szervezői még nem küldték el az online elérhetőségét).
A kezdeményezők azért használják a kisebbség kifejezést a helyénvalóbb nemzeti közösség helyett, mivel az előbbi azonnal egyértelművé teszi, kikről is van szó, ráadásul a romániai törvényekben is ez a terminus szerepel.

A mintegy két és fél oldalas, román, magyar és angol nyelven közzétett dokumentum magja egy meglehetősen általános Cselekvési terv, amelyben az „aláíró felek” vállalják többek között „a kisebbségi közösségek kultúrája kifejezésének, kulturális öröksége megjelenítésének felkarolását, támogatását valamennyi rendelkezésükre álló eszközzel”, „a közhivatalok és intézmények fogékonyságának növelését a kulturálisan sokszínű közösségek igényei iránt”, illetve „konkrét lépések kezdeményezését az előítéletek és sztereotípiák, valamint a hátrányos megkülönböztetés felszámolása érdekében”.
A kezdeményezést aláírásával támogathatja bárki, magánszemélyek, kulturális szervezetek és közintézmények is.

A Charta kezdeményezője Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki bevezetőjében elmondta: Kolozsváron párhuzamos világokban élnek a nemzeti kisebbségek, amin a kezdményezők változtatni szeretnének, mégpedig érdemben, nem az agyoncsépelt, de szinte tartalmatlan multikulturális frázisok mentén.
A dokumentum célja az, hogy a
kerüljön a középpontba, és platformot kíván teremteni a kisebbségi kulturális, közösségi értékek közelítéséhez – mondta Szakáts István, aki az AltArt Alapítványt képviselte a kezdeményezők körében.

Lucian Nastasă-Kovács, a kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója szerint Erdély egy laboratórium, amelyben több nemzetiség él. Ha ebben a laboratóriumban akarunk élni, meg kell találnunk az együttélés technikáját is – mondta. Szerinte egyik nemzetiségnek sincs semmilyen vesztenivalója az együttműködésből.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a Charta kezdeményezői támogatják, hogy az Európa kulturális fővárosa címet Kolozsvár nyerje el 2021-ben, de csak azzal a feltétellel, ha ez a Chartában foglaltak jegyében történik.

Itt csapott le először a román sajtó, több jelenlevő újságíró gyakorlatilag zsarolásnak fogta fel ezt a kijelentést.
az aláírók miért kötik feltételhez a főváros-projekt támogatását. Miért nem hívták meg a Kolozsvár 2021 – Európa Kulturális Fővárosa Egyesület elnökét az aláírási ceremóniára – kérdezte egy újságíró. Meghívtuk, de nem jött el – hangzott a válasz. A Charta éppen a főváros-projektet kívánja támogatni azzal, hogy önként annak egyik részét – a kultúraközi párbeszédet – kívánja támogatni és fejleszteni – magyarázták, de a kollégát láthatóan nem győzte meg a válasz.

Egy másik román újságíró abba kötött bele, hogy a Charta szövegében Kolozsvár román neve miért szerepel Cluj-ként, nem a hivatalos Cluj-Napoca-ként. A Cluj-Napoca elnevezés alig néhány évtizede létezik, egy törvény szentesítette, törvényeket pedig mindennap megváltoztatnak a parlamentben, a Cluj pedig közismert név – magyarázta Nastasă-Kovács.
Ez a Charta azt jelenti, hogy például
és ezentúl csak közös, etnikumközi rendezvények lesznek majd Kolozsváron? – értetlenkedett egy harmadik román újságíró. Itt már megjelent egy diszkrét mosoly a válaszadó szája sarkán: nem, nem szűnik meg a KMN, a Charta kezdeményezői azt szeretnék, ha a meglévő nemzetiségi rendezvényeken kívül több közös kulturális eseményt is szerveznének Kolozsváron.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...