Mégsem akkora humanitárius bajnok Románia, mint amilyennek mutatja magát.
Múlt héten jelentette be az egészségügyi minisztérium: a kormány jóváhagyta, hogy 450 ezer Moderna vakcinát adományozzanak Dél-Koreának. A humanitárius segélyről kiderült, valójában nem is segély, hanem egy árucsere, a szöuli külügyminisztérium legalábbis így értelmezte a Bukaresttel folytatott tárgyalásokat.
Yonhap hírügynökség szerint az ázsiai ország egymillió oltóanyagot vesz át Romániától, de nem ingyenesen, ahogy Bukarest állítja. A tárgyalások folyamán arról egyeztettek, hogy Dél-Korea „hasonló javakat” biztosít Romániának a vakcinákért cserébe, vélhetően olyan egészségügyi eszközöket, melyek hasznosak lehetnek a járvány elleni küzdelemben.
A két ország bizalmi viszonyát tavaly márciusban, a járvány első hónapjaiban alapozták meg, amikor Dél-Korea diagnosztikai teszteket és a karanténhoz szükséges eszközöket szállított Romániába.
A dél-koreai hatóságok azt is cáfolták, hogy a leszállítandó vakcinák szavatossági ideje hamarosan lejár, valójában novemberig vagy ennél későbbi ideig alkalmazhatóak a szóban forgó oltóanyagok.
Mi köze van Stanley Kubricknak és a 2001: Űrodüsszeiának a jégmadarakhoz? Semmi, bizonyára semmi.
Erőfeszítés, amely célt nem ér, mozdulat, amely sziklát gördít, hogy az újra és újra visszahulljon.
A modern technika segítségével ma már bármit el lehet mondatni bárkivel olyan hitelesnek tűnő videókban, amik a legtöbb embert képesek megtéveszteni. Hogyan szúrjuk ki a deepfake tartalmakat?
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Európa-szerte keresnek két eltűnt Szilágy megyei lányt. A kabátjával együtt a 4000 eurós megtakarítását is odaajándékozta egy 88 éves nő. Kétszázezer lejt lopott volt élettársától egy baróti nő.
Nemzetközileg körözött bűnözőt vett őrizetbe a resicabányai közlekedésrendészet egy közúti rutinellenőrzésen. A férfi hamis iratokkal igazolta magát, de kiderült, hogy gépjárművezetői jogosítványa sincs.
Az AUR Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, jelenleg ő a legnépszerűbb jelölt. A Wizz Air hat új, európai járatot jelentett be.
2025 különösen nehéz évnek ígérkezik: a Deloitte legfrissebb, több mint 130 vállalat bevonásával végzett tanulmánya szerint a gazdasági környezet bizonytalansága miatt számos cég elbocsátásokat tervez.
Ismét civil beavatkozás szükségeltetik a történelmi Magyarország, illetve a jelenlegi Románia legrégebbi hegyi vasútjának megmentése érdekében. A román állami vasúttársaság ugyanis beszüntette a közlekedést hétköznapokon.
Január 20-án megkezdődtek a munkálatok az erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti szakaszán – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Újabb fejlemények az ellopott dák kincsek ügyében. Nem újdonság: megint túl meleg lesz évszakhoz képest.

Bukarestben nagy az izgalom az ellopott aranytárgyak miatt. A PNL megszavazta, hogy Crin Antonescu legyen a párt elnökjelöltje. Az energiaügyi miniszter szerint továbbra is ellenzik, hogy a magyar MVM felvásárolja az E.ON romániai energiaszolgáltatót.

… Georgescu úr lila ködökben úszva összekeverte I. Károly román (de német származású) királyt a dákokkal… és három Maros megyei polgár 10 tonnányi (!) fémlapot lopott a vasúttársaságtól.

Tüntetések zajlottak Bukarestben a román nemzeti ünnep alkalmából, összetűzések is követték. Sminktermékeket vásárolt közpénzből egy Gorj megyei városháza.
Tüntetések zajlottak Bukarestben a román nemzeti ünnep alkalmából, összetűzések is követték. Sminktermékeket vásárolt közpénzből egy Gorj megyei városháza.
Európa-szerte keresnek két eltűnt Szilágy megyei lányt. A kabátjával együtt a 4000 eurós megtakarítását is odaajándékozta egy 88 éves nő. Kétszázezer lejt lopott volt élettársától egy baróti nő.
Európa-szerte keresnek két eltűnt Szilágy megyei lányt. A kabátjával együtt a 4000 eurós megtakarítását is odaajándékozta egy 88 éves nő. Kétszázezer lejt lopott volt élettársától egy baróti nő.
Az AUR Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, jelenleg ő a legnépszerűbb jelölt. A Wizz Air hat új, európai járatot jelentett be.
Az AUR Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, jelenleg ő a legnépszerűbb jelölt. A Wizz Air hat új, európai járatot jelentett be.
Egy bukaresti férfi pedig egy este alatt kétszer bukott le ittas vezetés közben.

Nagy a gyógyszerhiány az országban. Továbbá: négy új határmenti összeköttetés lesz Románia és Magyarország között.

Öt ukránt mentettek ki a máramarosi hegyekből. Román állampolgár is van a Hamász által szabadon engedett izraeli foglyok között. Călin Georgescu anyja, Aneta Popescu legionárius volt, tokkal-vonóval.

A román egészségügyben pedig még a betegek is a betegek ellenségei.