// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Fakadály

Kilenc ember kötött ki a Dunában egy motorcsónak-baleset miatt – hírmix

// HIRDETÉS

Nagyváradon mutatták be Románia első új generációs, lengyel gyártású elektromos vonatát. A heves esőzések miatt három motoros szivattyút helyeztek üzembe Parajd környékén.

Az úszás, mint életmentő mozgásforma

Súlyosabb következményei is lehettek volna annak a balesetnek, amelyben kilencen voltak érintettek Tulcea megyében, a Duna egyik mellágágán.

Az utasok és a vezetője szombatról vasárnapra virradó éjszaka szelték a habokat, míg egyszer csak a motorcsónakjuk egy nehezen észlelhető úszó akadálynak ütközött. A karambol következtében a fedélzeten tartózkodó kilenc személy a vízbe esett, de szerencsére mindannyian ki tudtak úszni a partra, és nem szenvedtek súlyos sérüléseket.

// HIRDETÉS

A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit, különös tekintettel arra, hogy a hajó rendelkezett-e megfelelő világítással, és megfelelt-e a biztonsági előírásoknak. Kiderült, hogy a vízi jármű útját egy fadarab keresztezte. A hajót egy 48 éves férfi vezette, aki esetében az alkoholteszt negatív eredményt mutatott.

A helyszínre kiérkeztek a Tulcea Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU Tulcea) és a parti őrség egységei is. A hatóságok folytatják a vizsgálatot, hogy meghatározzák a baleset pontos okait és felelőseit.

Hegyek között, völgyek között zakatolni fog az elektromos vonat

Személyesen is megtekinthették az érdeklődők Nagyváradon azt a modern, teljesen elektromos meghajtású vonatot, amelyet a lengyelországi PESA vállalat gyártott Románia számára. A bemutatott jármű egy nagyszabású fejlesztési program első darabja, amelynek keretében összesen 62 korszerű vonat áll majd forgalomba az elkövetkező években.

Az új elektromos vonat tervezésénél elsődleges szempont volt a 21. századi utazási igények kielégítése. A jármű 238 ülő- és 277 állóhelyet kínál, emellett a tervezők gondoltak a kerékpárral, babakocsival vagy mozgáskorlátozottsággal közlekedő utasokra is. A kocsikban külön tárolórészeket alakítottak ki, a mellékhelyiségek pedig akadálymentesítettek, lehetővé téve így a kerekesszékkel való használatot is.

A vonat maximális sebessége eléri a 160 km/h-t, amely nemcsak a kényelmes, hanem a gyorsabb belföldi közlekedést is lehetővé teszi, mindemellett teljes mértékben környezetbarát, hiszen kizárólag elektromos meghajtással működik.

Bár a vonat már egy hete megérkezett az országba, a bemutató különleges logisztikai kihívásokkal járt. Mivel az Arad és Bihar megye közötti vasúti szakasz jelenleg még nem villamosított, a járművet vontatással kellett szállítani egy magántulajdonban lévő nagyváradi intermodális terminálhoz. Ez is jól mutatja, hogy az új vonatok üzembe állításához nemcsak járműbeszerzésekre, hanem a vasúti infrastruktúra teljes körű korszerűsítésére is szükség lesz.

A 62 vonat beszerzésére irányuló program összköltsége mintegy 1 milliárd euróra rúg, amelyet döntő részben, 82%-ban az Európai Unió finanszíroz az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében. A fennmaradó részt a román állami költségvetés fedezi. Ez a beruházás a legnagyobb volumenű vasúti járműbeszerzési program az ország rendszerváltás utáni történetében.

Mihai Barbu, a Vasúti Reform Hatóság elnöke a bemutatón arról beszélt, hogy a nagyobb biztonságot nyújtó vasúti szerelvények megjelenése új fejezetet nyit a román vasúti közlekedésben.

Ionuț Săvoiu, a közlekedési misztérium államtitkára elmondta: a szaktárca célja egy korszerű, megbízható és fenntartható vasúti rendszer kiépítése Romániában. Ennek érdekében nemcsak új járművek beszerzése van folyamatban, hanem a meglévő mozdonyok és vagonok felújítása, valamint a pályahálózat modernizációja is zajlik.

A lengyel gyártót képviselő Hanna Wisniewska-Sîrbu hangsúlyozta, hogy a most bemutatott elektromos szerelvény egy nagy teljesítményű, korszerű és fenntartható jármű, amely az első példánya a 62 darabból álló szériának. Reményei szerint 2026-tól ezek a vonatok már rendszeresen szállíthatják az utasokat az ország különböző vasútvonalain.

Sóvidéken továbbra is a víz az úr

Továbbra is aggasztó a helyzet a parajdi sóbányánál, ahol a hétvégi kiadós csapadékmennyiség következtében ismét megnőtt a Korond patak vízhozama.

Ezért a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) két motoros szivattyút helyezett üzembe a parajdi sóbányánál, egyet pedig Alsósófalván indítottak be a sóbánya alkalmazottainak kérésére.

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) május 22-én 15 nappal meghosszabbította a helyi szintű veszélyhelyzetet a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt, miután a Korond-patak hozama ismét megemelkedett. A testület határozata a május 23-június 6. közötti időszakra vonatkozik.

A veszélyhelyzet alatt folyamatosan zajlanak a munkálatok a bányában a probléma elhárítására, a létesítmény állami segítséget kap az eredeti állapotának helyreállításához. A sóbánya és a parajdi Só-szoros a veszélyhelyzet alatt nem látogatható.

A meteorológiai előrejelzések szerint Hargita megyében május 28-áig lehűlés, erős szél és sok eső várható, a csapadékmennyiség elérheti a 40-90 litert is négyzetméterenként.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS