// 2024. október 2., szerda // Petra
baleset

Kiássák a kútba esett gyermeket

Kétéves kisgyerek esett egy szűk kútba Teleorman megyében. Már több mint öt órája van a 16 méteres mélységben.

Órák óta ásnak a tűzoltók a Teleorman megyei Balta Sărată település egyik háztartásának udvarán, ahol a család egyik gyermeke beleesett egy több mint húsz méter mély kútba. A kút ürege nagyon szűk, ezért a nagy számban kivonult mentőalakulatok tagjai nem tudnak leereszkedni a kisgyerekért.
 
A nem egészen kétéves gyermek délelőtt felállt a kút kávája melletti székre, hogy igyon, de elvesztette az egyensúlyát, és beleesett, tudta meg a Digi24 hírtelevízió. A gyerek esését egy 16 méter mélyen lévő szivattyú állította meg. Eredetileg ennek a rögzítőkábelével húzták volna fel a gyereket a szivattyúval együtt, de a tűzoltók úgy döntöttek, túl veszélyes lenne, mert nem biztos, hogy a kábel nem szakad el a szerkezet és a gyermek súlya alatt. A kút pedig mélyebb, így a gyerek a több mint húsz méter mélyen lévő víz közelébe is eshet.
 
Az eszméleténél lévő kisgyerekhez hőt termelő ventillátorokat eresztettek le, hogy ne hűljön ki, és kamerával, mikrofonnal tartják vele a kapcsolatot.
 
A tűzoltók kora délután kezdtek ásni a kút mellett, hogy olyan kötelet juttassanak le hozzá egy rúd segítségével, amellyel a felszínre tudják hozni. A mentési munkálatok jelenleg is zajlanak.
 
A Digi24 hírtelevízió által megkérdezett szomszédok szerint a család ugyan nehéz anyagi körülmények között él, de egyáltalán nem hanyagolják el a gyerekeiket, nagyon is gondosak velük, a mai baleset pillanatnyi figyelmetlenség eredménye lehet.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro