// 2025. augusztus 21., csütörtök // Sámuel, Hajna

Ki tudja már követni? A miniszterelnök szerint nem a tavalyi átlagfogyasztást veszik majd alapul az áramár-kompenzáció kiszámítá

// HIRDETÉS

Eddig ugyanis ez volt a gyakorlat, de kiderült, hogy problémás.

Ide-oda csapong a kormány az ukrajnai háború miatt elszabadult rezsiköltségek kompenzációja kapcsán: most éppen Nicolae Ciucă miniszterelnök dobott be egy új információt.

Mint ismeretes, a kormány úgy döntött, hogy ársapkát vezet be az áram esetében, a lakosság által fizetett kedvezményes ár és a piaci ár közötti különbözetet pedig kifizeti a szolgáltatóknak.

Mi is megírtuk, hogy a legfrissebb döntés értelmében a lakossági fogyasztók esetében 100 kilowattóra alatti átlagfogyasztás esetén marad kilowattóránkénti 0,68 lejes ár, 100 és 255 kilowattóra között a 0,80-as, míg a 255 kilowattóra fölötti fogyasztást 1,3 lejes áron kell fizetni kilowattóránként.

Az 1,3 lejes ár vonatkozik majd az ipari fogyasztókra is, de bevezettek egy 1 lejes plafont is az egyszülős és a háromgyermekes családok, illetve az egyházak, valamint a közműszolgáltatók esetében.

A kérdés az, hogyan számítják ki az átlagfogyasztást.

Eddig a tavalyi év havi átlagfogyasztását vették alapul, de Ciucă most azt mondta, hogy ez megváltozik: elmondása szerint a legutóbbi koalíciós egyeztetésen abban maradtak, hogy a 2022-es, folyó havi adatot veszik majd alapul.

Az ok: tavaly a pandémia miatt a szokásostól eltérően alakult az emberek tevékenysége, vagyis nem annyi áramot fogyasztottak, mint normális időszakokban.

Ezt egyébként a parlamentnek kell majd elfogadnia a 119-es kormányrendeletet módosító törvényben.

Kíváncsian várjuk, milyen változások jönnek még.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

// még több főtér.ro