Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
December 22.-én este Daniel David oktatásügyi miniszter lemondott tisztségéről, amit saját blogján be is jelentett. Bolojan miniszterelnököt kérte fel, hogy menessze őt funkciójából, erre meg is kapta a megerősítést. Ennek ellenére David úgy fogalmazott, hogy a lemondás egyoldalú döntés volt, és békés távozásnak számít, hiszen az együttműködés is békés volt. A volt miniszter lemondásának oka az, hogy valójában sosem szeretett volna politikai karriert építeni, és elsősorban pszichológusnak tartja magát. Rövid pályafutásáról és az okok részletezését itt lehet olvasni.
A Digi24 hírtelevízió értesülései szerint az új oktatásügyi miniszteri tisztség betöltésére Bolojan Marilen Pirtea PNL-s képviselőt ajánlotta, aki miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója az oktatás és kutatás terén. Az 52 éves Pirtea a Temesvári Nyugati Egyetem rektora és a Rektori Tanács alelnöke, közgazdasági doktori, valamint pénzügyi és banki mester- és alapképzési diplomával rendelkezik többek között.
Pirtea kedden megerősítette, hogy Ilie Bolojan felkérte a tisztség betöltésére, azonban úgy fogalmazott, az ünnepek után hozza meg döntését ezzel kapcsolatban.
December 23-án azonban két másik miniszter tette le esküjét délután 3-kor a Cotroceni-palotában a miniszterelnök jelenlétében: az USR vezetése Radu Miruță-t jelölte a védelmi minisztérium élére Ionuț Moșteanu lemondása után, Irineu Darău-t pedig a gazdasági minisztérium élére.
Radu Miruță, a jelenlegi gazdasági miniszter korábban átvette a védelmi miniszter ideiglenes posztját, miután pártbeli kollégája, Ionuț Moșteanu lemondott egyetemi tanulmányai körüli botrány miatt. Az USR szerint Radu Miruţă védelmi miniszterré történő kinevezése természetes lépés, „tekintettel a kormányzati munkájában tanúsított szigorúságára, valamint arra, hogy közvetlenül és következetesen részt vett a SAFE program romániai megvalósításában". Ez a program a hadsereg felszerelését célozza, a Védelmi Minisztérium és a Gazdasági Minisztérium nemzetvédelmi iparának együttműködésével.
Irineu Darău, akit a gazdasági, digitalizációs, vállalkozói és idegenforgalmi miniszter posztjára javasoltak, számítógép-tudós, második ciklusát töltő szenátor Brassóban, és egy franciaországi vállalat tulajdonosa.
…és nem is akárhogy. Mint ismeretes, a Recorder oknyomozói által készített kétórás film az igazságszolgáltatásról nagy port kavart, ennek fényében az államfő úgy döntött, népszavazást tart a bírák és ügyészek körében, amit még vasárnapi sajtónyilatkozatában bejelentett. A januári népszavazás egyetlen kérdést tesz fel a bíráknak és ügyészeknek: „A CSM a közérdekben jár el, vagy a bírói karon belüli egy csoport érdekeit szolgálja?”.
Ludovic Orban, Dan államfő korábbi tanácsadója azonban éles kritikát fogalmazott meg a lépéssel szemben, mely szerint ez az úgynevezett népszavazás értelmetlen vállalkozás több okból is, és inkább kontraproduktív. Mint írta, alkotmányos és jogi alap nélkül az elnök nem kényszerítheti a bírákat és ügyészeket arra, hogy részt vegyenek ebben a konzultációban, és valószínűleg sokuk nem fogja kifejezni a véleményét. De még a legjobb esetben is, ha a közülük több mint fele szavaz, a konzultáció nem fog olyan eredményt hozni, amelyet előnyösnek lehetne tekinteni, függetlenül annak kimenetelétől.
Orban két forgatókönyvet vázolt fel kritikájában: az első az, hogy még ha a véleményüket kifejező bírák és ügyészek többsége úgy is véli, hogy a jelenlegi CSM nem képviseli a közérdeket, az elnöknek nincs jogi befolyása a jelenleg az CSM-t alkotó tagok elbocsátására.
– írta a volt miniszterelnök. Másodsorban úgy véli, hogy a legvalószínűbb forgatókönyv az, amelyben a bírák többsége azt mondja, hogy a jelenlegi CSM megfelelő, és ez az eredmény megerősíti a jogrendszer jelenlegi állapotát, és aláássa a változást célzó bármely intézkedés legitimitását, annak ellenére, hogy minden polgár számára nyilvánvaló, hogy a jogrendszer súlyosan hibás, és mélyreható javításokra van szükség. (Ezeket a reformokat pedig maga Orban is támogatja.)
Kedden délután a szebeni hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet, miután a szebeni Hilton szálloda fedett úszómedencéjének gipszkarton mennyezete beomlott. Nyolc embert mentettek ki a medencéből, és búvárokat hívtak segítségül a túlélők keresésére.
Az ISU Sibiu közlése szerint hét embert, köztük négy 3 és 7 év közötti gyermeket vittek kórházba könnyű sérülésekkel vagy pánikrohamokkal. A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt büntetőeljárást indított, és vizsgálja a 120 négyzetméteres mennyezet összeomlásának okát.
A News.ro értesülései szerint a vörös beavatkozási terv később hatályát is vesztette. Az incidens következtében hét áldozat volt: a fent említett gyerekeket gyermekkórházba szállították szakorvosi ellátásra és két 45 és 42 éves felnőtt többszörös zúzódásokat és kisebb sérüléseket szenvedett, őket a szebeni sürgősségi osztályra szállították. Egy másik személy orvosi ellátást kapott, de elutasította a kórházba szállítást. A sérültek közül hárman ausztrál állampolgárok, írja a Turnul Sfatului szebeni hírportál.
Az ISU képviselői szerint a szálloda úszómedencéjének gipszkarton mennyezete körülbelül 120 négyzetméteren lazult meg és omlott be.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.