Van aki szerint „fentről” leszólt „valaki”, hogy vonják vissza, ezért vonták vissza. De volna itt egy másik elmélet is…
Valami zavar támadt az erőben: A Román posta filatéliai vállalata, a Romfilatelia elvileg kiadott volna június 4-ére időzítve egy bélyegsorozatot a 100 éves trianoni békeszerződés emlékére, de aztán az utolsó pillanatban látványosan (mármint feltűnően csendben) visszakoztak, nem tudni mért.
A kollekció darabjain szerepelt volna I. Ferdinánd román király és Mária királyné Nagy-Románia címerével, továbbá Ion I.C. Brătianu, a párizsi békekonferencia román küldöttségének elnöke, valamint tagjai, Ion Cantacuzino és Nicolae Titulescu, akik maguk is aláírták a cuccot. Ám az utolsó pillanatban szép csentben sztornózták az egészet, annyira hogy már nem lehet megtalálni a Posta honlapján, de még a bélyegeket beharangozó Agerpres-hír (eredetileg május 27-én jelent meg) is eltűnt.

A román Posta egy mindössze háromsoros közleményben tudatta, hogy a kollekció megjelenése elmarad, és hogy fenntartják a (műsor)változtatás jogát (mint a színházban – bár a posta nem színház).
George Damian román történész erre a blogján kisütötte, hogy ez csak valami vérlázító árulás lehet, és „fentről” biztos leszólt „valaki” (gyíkember? beépített hazaáruló? egy baromira eltévedt fagylaltárus?), hogy vonják vissza a bélyegeket, erre a srácok visszavonták.
Mint írja, nem tudni ki lehet az a „valaki”, de az a „valaki” azt akarta, hogy még a nyoma is eltűnjön a bélyegeknek a nyilvános térből, sőt azt is megkockáztatja, hogy a bélyegeket már rég kinyomtatnák, de most be fogják őket zúzni. Cenzúrát emleget, és azt, hogy a román politikai osztály szégyelli Románia történelmét – pedig nem erről híresek. Végül egy bekezdés erejéig arról beszél, hogy a szomszédos Magyarországon Viktor Orbán kormányzatáról sokan sok rosszat mondanak, de azt nem lehet mondani, hogy a magyarok ellen lenne. Bezzeg szegény románok, sej-haj…
Mondjuk – tekintve hogy melyik országban élünk – szerintem simán előfordulhat, hogy a srácok egyszerűen nem készültek el időben a melóval, és most úgy próbálnak csinálni, mintha eleve nem is akartak volna dolgozni. ¯\_(ツ)_/¯
Leszólt „valaki”… hagyjuk már!
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.