Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Romániai gazdák is tüntettek Strasbourgban a Mercosur-megállapodás ellen. Továbbá: aggasztóan kevesen bíznak a romániai igazságszolgáltatásban egy új INSCOP-felmérés szerint.
A tél nemcsak mesebeli tájakat hoz magával, hanem valódi veszélyeket is: az épületeken megmaradt hó és jégcsapok súlyos baleseteket okozhatnak. Temesváron három autó megrongálódott, miután fagyott hó hullott le a tetőkről.
Egy legálisan parkoló autó szélvédője betört, motorháztetője meggörbült és egyéb károsodásokat szenvedett, miután fagyott hó hullott egy afterschool programokat befogadó épületről. Az autó tulajdonosa szerint az épületen nincs hófogó. Értesítette a rendőrséget és panaszt is tett, de a kár megtérítése nehéz, mivel még nem sikerült azonosítani az épület tulajdonosát.
Hasonló eset történt a temesvári Badea Cârțan utca területén is, ahol a piac tetejéről lehulló hó egy másik autót rongált meg. Ebben az esetben a tulajdonos szintén nem rendelkezett biztosítással, de úgy döntött, hogy jogi lépéseket tesz a Piețe SA ellen. Szerencsére egyik esetben sem voltak sérültek. A veszély azonban továbbra is fennáll, különösen a forgalmas és hőmérséklet-ingadozásnak kitett területeken.
Ezekben az esetekben az épület tulajdonosa a felelős, legyen az természetes vagy jogi személy. Ha ez megtörténik, akkor nemcsak az ereszre képződött jégcsapokat, hanem a tetőről a havat is el kell távolítania.
Magánszemélyek 1000 lej bírságot kapnak, ha hó van a tetőn vagy hasonló, jogi személyek pedig akár 2500 lejt, de még ezek a bírságok sem ijesztik el az épület tulajdonosait. A törvény a károsult fél oldalán áll, de még így hosszú bürokratikus folyamaton kell átesni. Ha pedig valaki ilyen eset áldozata lesz, akkor elsősorban bizonyítékokat kell gyűjtenie, azaz minden szögből le kell fényképeznie az autóját, és hívnia kell a rendőrséget, legyen az a helyi vagy az országos. Ezután jelentést kell tennie, és saját maga vagy a rendőrség segítségével azonosítania kell a tulajdonost.
És ami nagyon fontos: ügyvédi segítséget kell igénybe venni. Azok se adják fel, akik nem rendelkeznek CASCO biztosítással, mert az ő esetükben is lehet kártérítést kapni, de csak a bíróságon és csak meglehetősen hosszú idő elteltével.
Az INSCOP Research legfrissebb adatai szerint egyre növekszik a különbség a románok igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatos elvárásai és a mindennapi életben tapasztaltak között – mutat rá a Ziare.com. A bizalom törékeny, a gyanakvás dominál, és egyre erősödik az az érzés, hogy a törvény nem kezel mindenkit egyenlően.
A 2026 januárjában közzétett felmérés rendkívül alacsony szintű bizalmat jelez az igazságszolgáltatási rendszer iránt. A romániaiak csupán egynegyede mondja, hogy nagyon vagy meglehetősen bízik ebben a rendszerben, míg több mint 70 százaléknak szerint kevés, nagyon kevés vagy egyáltalán nincs bizalma benne. A teljesen csalódottak aránya elsöprő, a bizonytalanok száma pedig elenyésző marad.
Paradox módon az igazságszolgáltatás függetlenségéhez való ragaszkodás szinte egyhangúlag jelenik meg. A válaszadók több mint 92%-a tartja nagyon fontosnak vagy meglehetősen fontosnak, hogy Romániában független legyen az igazságszolgáltatás rendszere, és csak egy kisebbség véli ezt irrelevánsnak.
Arra a kérdésre azonban, hogy a román igazságszolgáltatás valóban független-e a politikai befolyástól, a válaszok radikálisan megváltoztak. A megkérdezettek kevesebb mint egynegyede véli úgy, hogy az igazságszolgáltatás mentes a politikai nyomástól, míg több mint kétharmaduk meg van győződve arról, hogy a függetlenség csak elméleti.
A kutatás által feltárt talán legaggasztóbb tendencia a törvény egyenlő alkalmazásának megítélésével kapcsolatos. 2025 áprilisához képest jelentősen csökkent azok száma, akik úgy vélik, hogy a törvény nagy vagy meglehetősen nagy mértékben vonatkozik minden állampolgárra. 2026 januárjában már csak 16,6% osztja ezt a véleményt, míg néhány hónappal korábban ez az arány még közel 20% volt. Ugyanakkor riasztóan megnőtt azok aránya, akik szerint a törvényt kis mértékben, nagyon kis mértékben vagy egyáltalán nem alkalmazzák, és ez az arány már meghaladja a 80%-ot – ez a negatív megítélés inkább az USR és az AUR szavazói, valamint a kisvárosok lakói körében elterjedt, míg a PSD és a PNL szavazói, valamint a 30 év alatti fiatalok valamivel optimistábbak, bár ezekben a csoportokban is a bizalmatlanság dominál.
A román gazdák kedden Strasbourgban csatlakoztak más európai uniós tagállamok gazdáihoz, hogy tiltakozzanak a Mercosur-megállapodás ellen – 200 romániai gazda követel méltányos feltételeket és szabadpiacot, mondván, hogy védelem nélkül a romániai gazdák eltűnésének veszélye áll fenn, az EU döntései pedig nem fogják megvédeni a hazai élelmiszertermelést.
A romániai mezőgazdasági érdekképviseletek vezetői közös nyilatkozatban reagáltak a keddi strasbourgi gazdatüntetésre, és az európai agrárszervezetekhez hasonlóan ők is azt sürgetik, hogy az egyezmény mezőgazdasági fejezetének tárgyalásait indítsák újra.
Szerintük a jelenleg alkalmazott védzáradékok nem működnek, mert hiányoznak a szükséges adatok és nem világos a felelősségi rendszer, ezért azt is javasolják, hogy halasszák el a megállapodás hatálybalépését mindaddig, amíg olyan formát nem dolgoznak ki, amelyet a szakmai szervezetek is elfogadnak.
Közleményük azt is hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság stratégiai ágazat, és nem lehet geopolitikai alkupozíció része.
A gazdaszervezetek szerint szükség van egy kötelező engedélyezési rendszerre az importált mezőgazdasági termékekre, továbbá követelik, hogy tiltsák meg, hogy harmadik országból származó nyersanyagokat uniós eredetűként értékesítsenek. Végül azt is kérik, hogy legyen világos és hatékony jelölési rendszer a termékek valódi származásának feltüntetésére és az ellenőrzés javítására.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.