// 2026. augusztus 12., szerda // Klára

Kezdődhet a bírósági tárgyalás a Colectiv-perben

// HIRDETÉS

A klub három tulajdonosa és a tűzijátékot rendező pirotechnikai cég illetékesei állnak a vádlottak padjára.

Elrendelte csütörtökön a bukaresti törvényszék az elsőfokú tárgyalás elkezdését az úgynevezett Colectiv-perben, amelyben gondatlanságból elkövetett emberöléssel, testi sértéssel, valamint a biztonsági és munkavédelmi előírások be nem tartásával vádolják a fővárosi szórakozóhely három tulajdonosát, Alin George Anastasescut, Paul Ganceát és Costin Mincut.

Ugyanebben az ügyben bíróság elé állították még a klubot lángra lobbantó tűzijátékot rendező pirotechnikai cég három képviselőjét, azaz Daniela Niţă tulajdonost, Cristian Niţă igazgatót és Viorel Zaharia pirotechnikust. A törvényszék elutasította csütörtökön a vádlottak által benyújtott fellebbezéseket, és fenntartotta a negyedik kerületi bíróság október 7-én hozott döntését, amely elrendelte az ügy alapfokú tárgyalásának elkezdését. A döntés jogerős.

A vádirat szerint a klub három tulajdonosának azért kell felelnie, mert a megengedettnél sokkal több személyt engedtek be a szórakozóhelyre, a helyiség pedig nem rendelkezett kellő számú vészkijárattal. A vádirat értelmében annak ellenére engedélyeztek a tűzijátékot a koncert alatt, hogy a falakat gyúlékony szigetelés borította.

A tűzijátékot rendező pirotechnikai cég illetékeseit többek között azzal vádolják, hogy a Bulgáriából beszerzett pirotechnikai termékek használati utasítását nem fordíttatták le román nyelvre, márpedig a tájékoztatóból kiderült volna, hogy a tűzijátékokat kizárólag szabadtéri használatra szánták.

Emellett a pirotechnikai eszközök felszerelésekor nem tartották be a romániai biztonsági előírásokat sem – áll még a vádiratban.

Mint ismeretes, a bukaresti Colectiv klubban 2015. október 31-én, egy rockkoncert közben fellobbant tűz nyomán összesen 64 személy vesztette életét. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro