Kevesen nem hagyták az iskolát Kolozsváron (FOTÓK)

Amint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indított a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója, Tamási Zsolt József ellen hivatali visszaélés gyanújával egy, az iskola létrehozásával kapcsolatos ügyben. Arról is beszámoltunk, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonát kezelő Státus Alapítvány november 12-én, szombat délután 15 órától szolidaritási tüntetést szervezett Erdély több városában: Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Kolozsvárott, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és természetesen Marosvásárhelyen.

Minden helyszínen, így Kolozsváron is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik, Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került. „Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják” - áll a petícióban.

A kolozsvári tüntetés a Kincses Város főterén zajlott, a tervezett időpontban. Megjelentek a felszólalók, akik beszéltek, az RMDSZ képviselői, akik nem beszéltek, és a kolozsvári magyarok, akik kevesen voltak. Jelen sorok szerzője nem tudja, sírjon-e, nevessen-e: körülbelül 250–300 ember gyűlt össze a Főtéren. Hol voltak a többiek? Tévét néztek? Miccset ettek? Bálba készültek? Hahó, itt van egy magyar ügy! A tiétek is. Eh, mindegy, nézzük, mi történt:

Egy reményt keltő kép: három generáció tüntet. Gergely Balázs szervező, Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke és egy kisfiú, aki... na de mellőzzük a pátoszt.

És megérkeznek az egyházak (katolikus, református, unitárius, evangélikus), no meg a politikum (RMDSZ) képviselői. Kicsit később különválnak.

Ennyien voltunk. Tisztelet azoknak, akik eljöttek, annak ellenére, hogy zimankót ígértek az időjósok, szabadidőt a hétvége, finom ebédet a családi szakács, jó programot a tévé. Akik meg nem jöttek el, lelkük rajta.

Viola Gábor színművész jól bejáratott moderátorként irányította az események menetét. Ő olvasta fel az erdélyi magyar történelmi egyházak petícióját is, két nyelven.

A karhatalom a tüntetés elején szép számban felvonult. Voltak csendőrök, rendőrök és helyi rendőrök. Később nagy részük elszivárgott. Menjünk, itt ma nem lesz cirkusz. Ennyi embert minek őrizni?

Kovács Sándor római katolikus főesperes többek közt arról beszélt, ne féljünk azoktól, akik a testet megölhetik, mert a lélek fölött nincs hatalmuk. Ez igaz, de a marosvásárhelyi iskola ellen hadat indítók nem is a lelkünket akarják. 

A középgeneráció eljött. Polgárok, színészek, művészek. Akiknek fontos.

Az RMDSZ is eljött. Bölcsen tették, hogy nem szólaltak fel. Ez nem kampányrendezvény volt.

Virág Erzsébet, az RMPSZ közép-erdélyi alelnöke többek között arról beszélt, sajnálja, hogy szakmai kérdések helyett érdekvédelemmel kell foglalkozniuk. Ám úgy tűnik, a nehéz idők sem kovácsolnak feltétlenül erős közösséget manapság.

Az eső is szépen eleredt. A háttérben Zucchero szúrós szemmel és kicsit értetlenül figyeli az eseményeket a New York szálló homlokzatáról. Így nem lehet forradalmat csinálni. Tüntetést sem.

Ez a kutya becsülettel végigülte a tüntetést. És talán A kutyák dala járt az eszében.

A hátsó sorokban táncra perdültek a lányok. Bizony, az élet élni akar. Vagy valami hasonló.

A megmozdulás egyik kulcspillanata az volt, amikor az előzetesen kiosztott lapokról a jelenlevők hangosan felolvasták Reményik Sándor Templom és iskola című versét. Kovács Péter polgár (civilben az RMDSZ ügyvezető elnöke) is éppen ezt teszi.

A tüntetés végén az egybegyűltek betették a magukkal hozott (a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium alakuló könyvtárának szánt) könyveket a kikészített dobozokba, majd szépen elindultak hazafele. Azzal a megnyugtató érzéssel szívükben, hogy megtették, amit megtehettek.