// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Kevesen nem hagyták az iskolát Kolozsváron (FOTÓK)

// HIRDETÉS

Őszintén reméljük, Erdély más városaiban több magyar ember ment ki az utcára.

Amint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indított a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója, Tamási Zsolt József ellen hivatali visszaélés gyanújával egy, az iskola létrehozásával kapcsolatos ügyben. Arról is beszámoltunk, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonát kezelő Státus Alapítvány november 12-én, szombat délután 15 órától szolidaritási tüntetést szervezett Erdély több városában: Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Kolozsvárott, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és természetesen Marosvásárhelyen.

Minden helyszínen, így Kolozsváron is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik, Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került. „Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják” - áll a petícióban.

A kolozsvári tüntetés a Kincses Város főterén zajlott, a tervezett időpontban. Megjelentek a felszólalók, akik beszéltek, az RMDSZ képviselői, akik nem beszéltek, és a kolozsvári magyarok, akik kevesen voltak. Jelen sorok szerzője nem tudja, sírjon-e, nevessen-e: körülbelül 250–300 ember gyűlt össze a Főtéren. Hol voltak a többiek? Tévét néztek? Miccset ettek? Bálba készültek? Hahó, itt van egy magyar ügy! A tiétek is. Eh, mindegy, nézzük, mi történt:

Egy reményt keltő kép: három generáció tüntet. Gergely Balázs szervező, Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke és egy kisfiú, aki... na de mellőzzük a pátoszt.

És megérkeznek az egyházak (katolikus, református, unitárius, evangélikus), no meg a politikum (RMDSZ) képviselői. Kicsit később különválnak.

Ennyien voltunk. Tisztelet azoknak, akik eljöttek, annak ellenére, hogy zimankót ígértek az időjósok, szabadidőt a hétvége, finom ebédet a családi szakács, jó programot a tévé. Akik meg nem jöttek el, lelkük rajta.

Viola Gábor színművész jól bejáratott moderátorként irányította az események menetét. Ő olvasta fel az erdélyi magyar történelmi egyházak petícióját is, két nyelven.

A karhatalom a tüntetés elején szép számban felvonult. Voltak csendőrök, rendőrök és helyi rendőrök. Később nagy részük elszivárgott. Menjünk, itt ma nem lesz cirkusz. Ennyi embert minek őrizni?

Kovács Sándor római katolikus főesperes többek közt arról beszélt, ne féljünk azoktól, akik a testet megölhetik, mert a lélek fölött nincs hatalmuk. Ez igaz, de a marosvásárhelyi iskola ellen hadat indítók nem is a lelkünket akarják. 

A középgeneráció eljött. Polgárok, színészek, művészek. Akiknek fontos.

Az RMDSZ is eljött. Bölcsen tették, hogy nem szólaltak fel. Ez nem kampányrendezvény volt.

Virág Erzsébet, az RMPSZ közép-erdélyi alelnöke többek között arról beszélt, sajnálja, hogy szakmai kérdések helyett érdekvédelemmel kell foglalkozniuk. Ám úgy tűnik, a nehéz idők sem kovácsolnak feltétlenül erős közösséget manapság.

Az eső is szépen eleredt. A háttérben Zucchero szúrós szemmel és kicsit értetlenül figyeli az eseményeket a New York szálló homlokzatáról. Így nem lehet forradalmat csinálni. Tüntetést sem.

Ez a kutya becsülettel végigülte a tüntetést. És talán A kutyák dala járt az eszében.

A hátsó sorokban táncra perdültek a lányok. Bizony, az élet élni akar. Vagy valami hasonló.

A megmozdulás egyik kulcspillanata az volt, amikor az előzetesen kiosztott lapokról a jelenlevők hangosan felolvasták Reményik Sándor Templom és iskola című versét. Kovács Péter polgár (civilben az RMDSZ ügyvezető elnöke) is éppen ezt teszi.

A tüntetés végén az egybegyűltek betették a magukkal hozott (a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium alakuló könyvtárának szánt) könyveket a kikészített dobozokba, majd szépen elindultak hazafele. Azzal a megnyugtató érzéssel szívükben, hogy megtették, amit megtehettek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap