// 2026. április 29., szerda // Péter

Kevesen mernek önállóan határozni az autonómiaigényről

// HIRDETÉS

Úgy tűnik, csak szóban autonómiapárti a székelyföldi önkormányzati vezetők és képviselők nagy része, ám ha papírra kéne ezt vetni, akkor különböző kifogásokkal takaróznak, s olyan is akad közöttük, aki románul levelezik az SZNT-vel.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ugyan még februárban arra kérte fel a székelyföldi önkormányzatokat, hogy határozatban fejezzék ki az általuk képviselt közösség igényét Székelyföld területi autonómiájára, egyelőre a legtöbben a fülük botját sem mozdították a témában. Nem mintha nem lenne mindenki megveszekedett autonómiapárti, csak ezt valamilyen oknál fogva nem kívánják papírra vetni.

Pedig nagyvonalakban csak arról kellene határozni, amiről minden nap beszélnek, azaz hogy a székely falvak és városok egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, amelynek a neve Székelyföld lenne. A régió számára szerves törvénynek kellene szavatolnia az autonómiát, s az állam nyelve mellett hivatalos lenne területén a magyar is.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke a Krónikának elmondta, meglepte, hogy több színmagyar székelyföldi község vezetője azzal takarózik, hogy nem kapta kézhez és nem is látta a határozattervezetet.

„Február 12. óta a honlapunkon bárki számára elérhető és letölthető a dokumentum, mindössze néhány perces munkát igényel. Sem a gyergyószentmiklósi, sem a gyergyószárhegyi, sem a gyergyóalfalusi, sem a makfalvi polgármesternek nem küldtük el külön, az ottani önkormányzatok mégis egyhangúlag megszavazták a tervezetet. Az egész mindössze politikai akarat kérdése” – magyarázta Izsák, aki az elmúlt hónapokban több elöljárót személyesen is felkeresett és tájékoztatott az SZNT felhívásáról és annak támogatási módozatáról.

Az SZNT elnöke ugyanakkor nem érti, hogy több magyar nemzetiségű vezető miért levelezik a Székely Nemzeti Tanáccsal román nyelven.

Ha kíváncsi, hogy mivel takaróznak a székely elöljárók, kattintson az alábbi linkre.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint
Székelyhon

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.

// még több főtér.ro