// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Hullajó

Kevesellte a rendőr a belügyi fizetést, hát suttyomban temetkezési vállalkozást is működtetett

Mert valamiből meg is kell élni – ha másból nem, a halottakból.

Sok panaszt hallottunk már a rendőrök részéről arra, hogy alulfizetik őket, de olyasmit már ritkábban, hogy egyesek közülük a panaszkodás helyett saját kezükbe vegyék az irányítást, és saját üzleti vállalkozás útján tegyenek szert némi mellékkeresetre. Ami nem is csoda, mivel ez szigorúan tilos a rendőrségi állomány tagjai számára. Egy Suceava megyei rendőr azonban fittyet hányt a tilalmakra, és feleségével együtt céget üzemeltetett, miközben rendőrként is szolgálatot teljesített. Méghozzá nem is akármilyent: temetkezési vállalkozást. Mint kiderült, 2016 és 2018 között működött a biznisz,

ami teljesen összeférhetetlen volt a rendőri minőségével.

Ennek ellenére a cég ügyvezetőjeként is tevékenykedett két bűnüldöző akció között, ezen időszak alatt 194 elhunyt számára biztosította a temetkezési szolgáltatásokat, emellett a koszorúkat is értékesített, és egyéb kereskedelmi tevékenységet is folytatott a céghez tartozó vegyesbolton keresztül. Így összesen 195 833 lejnyi törvénytelen jövedelemre tett szert, amit természetesen nem tüntetett fel a vagyonbevallásában. És ha ez még nem elég:

két esetben is személyesen vezette a temetőbe vezető úton a halottaskocsit

egy olyan időszakban, amikor éppen fel volt függesztve a jogosítványa. A jó világnak azonban vége szakadt, és fennáll a veszélye, hogy súlyos árat kell fizetnie a morbid mellékesért: a suceavai törvényszéki ügyészség kedden közölte, hogy vádat emelt vele a rendőri jogállással összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenység miatt.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro