Az alapítók tudomása nélkül közösségi védjegyként levédették az Ecsetgyár nevét és logóját.
A 2009-ben Kolozsvár régi ipartelepének egyik gyárépületében kialakított Ecsetgyár több mint hatvan művész, kiállítás- és kultúraszervező közös munkája révén hat év alatt fontos referenciapont lett nemcsak az országban, hanem nemzetközi szinten is. A kortárs képző- és előadóművészeti központ megalakulásával egy időben jött létre az Ecsetgyár Föderáció, mely összefogta az ecsetgyári közösséget és programokat.
A sikertörténet most megtörni látszik, a közösség egy csoportja ugyanis az év elején kivált a Föderációból, és két új jogi szervezetet alapítottak: az Ecsetgyári Művészek Egyesületét és az Ecsetgyári Galériák és Művészek Föderációját. Ez utóbbi egy nagyszabású kiállítás-sorozattal debütál, melynek keretében egyidejüleg hat tárlat nyílik. A belső ellentétekről már legalább egy éve tudni lehetett, írja az Observator Culturalra hivatkozva a Clujul Cultural.
Az „anyaszervezet” által szerdán kibocsátott közlemény nem részletezi, hogy mi vezetett a szakadásig, de tudatja, hogy a két új szervezet az eredeti alapítók, illetve a művészek többségének tudomása nélkül jött létre Berszán Zsolt, Teodora-Daria Dumitrescu és Florian-Liviu Ștefan magánszemélyek kezdeményezésére. Sőt mi több, a nevezett személyek közösségi védjegyként (OHIM) bejegyeztették az Ecsetgyár elnevezést, a Föderáció logójával együtt, amely 2010 óta az Ecsetgyár Föderáció szellemi tulajdonát képezte.
A Szakáts István elnök és az Ecsetgyár Föderáció vezetőségének tagjai által aláírt közleményben sajnálatosnak nevezik, hogy az új szervezetek alakításáról nem tájékoztatták az alapítókat, és helytelenítik a minden kollegialitást és átláthatóságot nélkülöző kiválást.
Végezetül, reményüket fejezik ki, hogy a kialakult helyzet nem ront az Ecsetgyár és a közönsége közötti bizalmi viszonyon, ugyanakkor jelzik, hogy a vitás helyzet jogi úton történő megoldásáig az Ecsetgyár változatlanul folytatja működését.
Florin Ştefan, az egyik „szakadár” a Clujul Cultural-nak elmondta: az Ecsetgyár levédését az a Daria Dumitrescu kezdeményezte, aki elsőként karolta fel a kezdeményezést, ő fedezte fel a gyárépületet, ő hozta be a többi művészt is. Az Ecsetgyár Föderáció „vezetői bizottsága” gyakorlatilag nem létezik, Szakáts István pedig úgy nevezi magát elnöknek, hogy sohasem volt megválasztva. Az elmúlt években Szakátsék átláthatatlan módon kezelték az Ecsetgyár ügyeit, semmit sem közöltek a partnerszervezetekkel a folyamatban lévő projektekről, illetve a hozzájuk befolyó támogatásokról – állítja Florin Ştefan. Megjegyezte: az önkormányzatot is tájékoztatták az Ecsetgyárban uralkodó helyzetről.
Azt is Szakáts szemére veti, hogy politikai botrányokba sodorta az Ecsetgyárat – ld. kétnyelvű táblák ügye –, és többször is támadta az önkormányzatot, mely finanszírozója a létesítménynek. Ilyen körülmények között nem tudják elfogadni, hogy Szakáts István képviselje az Ecsetgyár közösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.