A lólengést évtizede uraló Berki Krisztián a várakozási idő túllépése miatt nem lett hetedszer is Európa-bajnok.
Szombat délben gyorsan kiderült, hogy még tornában is számít a hazai pálya, mert a szerenkénti döntők első versenyszámában meg is született a szervezők és a csarnokot lassan, de biztosan megtöltő közönség által annyira várt román aranyérem. A 36 éves Marian Drăgulescu gyakorlatánál ugyan három nehezebb is akadt talajon, a rutinos bukaresti sportoló azonban riválisaival ellentétben nem követett el hibákat. A rögtön utána következő orosz Dmitrij Lankin pedig hiába dobott be triplaszaltót is, két átlója végén is ellépte a leérkezést, és végül 34 ezreddel a második helyre szorult. Drăgulescu pedig „szárnyalt” a boldogságtól.
Az első női fináléban jött az újabb magyar medál, azonban kisebb meglepetésre nem az egyéni összetettben második Kovács Zsófia, hanem Dévai Boglárka állhatott a dobogóra. Kovács első ugrásával (14,566 pont) még vezetett, de másodikra egy jóval alacsonyabb nehézségi fokú gyakorlatot mutatott be, és a pontos végrehajtás kevés volt a magas pontszámhoz.

Kovács Zsófia ezúttal „csak” a 6. helyig ugrott|Fotók: Manases Sándor
Az utolsóként nekifutó Coline Devillard egy egész jeggyel magasabb kiinduló pontszámú ugrása megérte a kockázatot, és aranyat hozott a tornászok között is feltűnően aprócska francia lánynak. A szlovén Teja Belaknak érem ugyan nem jutott, de a jegyre várva szülinapi ajándékként megkapta a Happy Birthdayt a verseny DJ-jétől. Ugyanattól, aki három nappal korábban még a Zorbász zenéjét tette fel, amikor egy török versenyző készülődött a lólengésre...
És a döntők sorában éppen a lólengés következett, az olimpiai bajnok Berki Krisztiánnal. A magyar fiú szépen forgott a lovon, majd hosszasan várt a pontszámára, csalódottan véve tudomásul, hogy három tizedes levonást kapott, és ezzel az orosz David Beljavszkij mögé szorult. Edzője szinte azonnal ment is óvni a fellebbezési zsűrihez, de az alig két percnyi tanácskozás után elutasította a magyar tiltakozást. Mint utólag kiderült, a félperces felkészülési idő 2 másodperces túllépéséért kapta a büntetést, azaz túl későn kezdte meg a gyakorlatot.
„Huszonnyolc éve tornázom, de ilyen még nem volt, hogy ennyire gyorsan pörögjön az óra. Orosz volt a vezetőbíró, és orosz a legnagyobb ellenfelem, ilyen a torna. Elégedett vagyok, idén már tizenhatodszor csináltam meg ezt a gyakorlatot, és mindig jól sikerült” – mondta a Főtérnek a szám hatszoros Európa- és háromszoros világbajnoka, miközben a teljes magyar delegáció dühöngött. Berki innen kezdve már csak turistaként tartózkodik Kolozsváron, és vasárnap a városnézésre is szakít időt.

Elissa Downie, Coline Devillard és Dévai Boglárka a dobogón
Az Eb utolsó magyar fellépése a felemáskorlát döntőjében volt, de Kovács Zsófia három nap után először hibázott: az alsó korláton lendületet vesztett és lehuppant. Még nagyobbat esett a címvédő Rebecca Downie, aki be sem tudta fejezni produkcióját, így az arany a belga Nina Derwaelé lett.
Az Eb utolsó előtti napját a gyűrű döntője zárta, ekkor azonban a hangosbemondóknak már kétpercenként kellett figyelmeztetni a fegyelmezetlen közönséget, hogy ne vakuzzon mobilokkal a versenyzők szemébe. A DJ ekkor már a megfelelő embernek tolta be a szirtakit, az olimpiai bajnok Elefteriosz Petruniasz pedig a nap legmagasabb pontszámával, 15.433-mal hálálta meg a gesztust.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.