Kétnyelvű utcanévtáblák miatt pereli a váradi önkormányzatot az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete, mely panaszt tesz a Szent László-híd ügyében is.
A Szent Lászlóról elnevezett hídért és a kétnyelvű utcanévtáblákért egyaránt jogorvoslatot kér az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete. A híd miatt az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul a szervezet, mert úgy véli, súlyosan diszkrimináló az indok, amivel érvelt a Bihar megyei prefektúra intézményi keretei között működő névadásokat elbíráló bizottság. Mint ismeretes, éppen húsvét idején tette közzé indoklását, miért nem támogatja, hogy a városalapító Szent Lászlóról nevezzék el a Nagyvárad központjában található hidat. Ebben az áll:
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: igaz, hogy a helyi tanácsra nézve nem kötelező érvényű a bizottság döntése, de az megállapítható, hogy egy olyan diszkriminatív magyarázat, mely feszültséget gerjeszt a Váradon élő román és magyar közösség között. Ugyanakkor az eredeti problémát sem oldja meg, jelesül a Szent László-szobor főtéri elhelyezésének kérdését.
Csomortányi felelevenítette: a központi hídelnevezés ügye a nagyváradi magyarok azon igényéből indult ki, hogy a főtéren állítsanak emléket a város alapítójának, Szent Lászlónak. Az RMDSZ, a magyar történelmi egyházak képviselői és a városvezetés zártkörű tárgyalása folytán merült fel az a lehetőség, hogy a híd a városalapítóról legyen elnevezve. Elterelték a figyelmet az eredeti kezdeményezésről és előtérbe került egy másik megoldásra váró probléma – fogalmazott Csomortányi.
ezért ezt az ügyet is harmadik fél elé viszik. Mint ismeretes, a közigazgatási panaszban a történelmi elnevezések szabad használatát lehetővé tevő hatályos törvényi keretekre hivatkozva azt kérték, hogy a kisebbségi nyelvhasználat részeként a város közterületeire tájékoztató, tehát nem hivatalos jelleggel kerüljenek ki a magyar nyelvű, hagyományos közterület-elnevezések is.
Az önkormányzat ismételten arra hivatkozva utasította vissza a megkeresést, hogy a helyi közigazgatási törvényben és az azt kiegészítő kormányhatározatban konkrét formában meghatározzák, hogy hivatalosan milyen elnevezéseket lehet használni a magyarok által legalább 20 százalékban lakott településeken. Csomortányi szerint ez az indoklás azért nem állja meg a helyét, mert csak a helységnévtáblák esnek a törvény hatálya alá, az utcanévtáblák nem.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.