A Tűzoltótorony felújítási tervei már elkészültek, a szerződést is aláírták. A kivitelezést az Európai Unió finanszírozhatja.
Kihagyhatatlan kuriózummal bővül a kolozsvári idegenforgalmi látványosságok listája: két éven belül elkészül a Szappany (mai nevén Tipografiei) utcai Tűzoltótorony teljes körű restaurálása. A műemléképület kulturális központtal és a történelmi belvárosra néző kilátóval várja majd a látogatóit. Az egész környéken nagyszabású munkálatokat terveznek, a Szappanyos utca mellett három másik környező utcából is kitiltják – részben vagy teljes egészében – a gépjárműforgalmat, így egy kisebb városrészt kapcsolnak be a turizmus vérkeringésébe.
Az októberi tanácsülésen határozatot fogadtak el arról, hogy a Tűzoltótorony felújítását európai uniós alapokból fedezik. A városháza közleménye szerint 85%-os arányban uniós pénzekből tervezik felújítani a Tűzoltótornyot. A műemléképület teljes körű restaurálására 10,2 millió lejre lesz szükség, az uniós finanszírozás mellett az összeg 13%-át állami, 2%-át pedig helyi költségvetésből teremti elő az önkormányzat. A korszerűsítés mellett állagmegerősítő és -megőrző munkálatokat is elvégeznek.
A felújítási terveket az önkormányzat és a Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókja egy versenypályázat keretében választotta ki, összesen 25 pályázat közül. A nyertes kihirdetésekor elhangzott: a toronyban otthonra találhatnak a kortárs művészetek, hiszen kiállítások és kulturális események befogadására egyaránt alkalmas helyszín lesz.
A tervek elkészítése igazi kihívást jelentett a szakemberek számára, mivel a Tűzoltótorony különleges története nyomot hagyott az építmény szerkezetén, három különböző kort idézve meg. A 15. századi alapok a régi városfalból maradtak fenn, amelyekre a 19. században neoklasszikus elemeket építettek. Végül 1985-ben egy – jelenleg súlyosan leromlott állapotban lévő – üvegkupolát építettek a tetejére, mivel csillagászati múzeumot szerettek volna benne kialakítani.
A kivitelezési szerződést idén nyáron írták alá, melynek értelmében a szakembereknek két éven belül kell végezniük kell a munkálatokkal. A szerződés aláírásakor Ovidiu Cîmpean, a városháza fejlesztési igazgatója elmondta, a felújítás után a turisták felülről is rácsodálkozhatnak Kolozsvár történelmi belvárosára. A könnyebb megközelíthetőség érdekében egy liftet is üzembe helyeznek majd a toronynál. Az üvegkupolát teljesen lecserélik, és kétszintesre bővítik a tetőzetet: egy zárt terű rendezvényterem és egy nyílt terű kilátó kialakításával.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.