// 2024. október 5., szombat // Aurél
Gyógyszergyár épül

Két éven belül már Váradon gyártott aszpirinnel is enyhíthetjük a fejfájásunkat

Egy mindennel IS foglalkozó váradi cég állt elő a gyár ötletével, maga mellé állította az egyetem kutatóit, és szerzett rá finanszírozást is.

Nagy tervekkel állt elő a nagyváradi Sapient Kft., mely két éven belül gyógyszergyárat építene: a 78 millió lejes beruházást EU-s finanszírozásból valósítanák meg. A romániai piacon 1998 óta jelenlévő cég sok mindennel foglalkozott az évek során, az építkezési anyagok kereskedelmével kezdte, majd egyre csak bővítette tevékenységi körét, míg felmerült az aszpiringyártás ötlete. Továbbgondolva az elképzelést, a Sapient kinézett egy közel 17 ezer négyzetméteres területet a váradi 2-es számú ipari park területén, ahol egy 3526 négyzetméter alapterületű gyárat húznak fel 2023 végéig. A csapatot a Nagyváradi Állami Egyetem orvosi és gyógyszerészeti karának kutatóiból, és az egyetem gyógyszerészetre szakosodott informatikai szakembereiből állították össze. Többféle acetilszalicilsav alapú készítményeket készülnek gyártani, és ha minden jól megy 2023-tól a kutatócsapat közreműködésével új kémiai összetételű, fokozott hatóanyagú aszpirinokat is alkothatnak, ugyanakkor aszpirint is tartalmazó krémek, gélek, egyéb kozmetikai szerek is szóba jöhetnek. A gyógyszergyár hatvan új munkahelyet teremt a beruházással, aminek bárki örülhet manapság, főleg, ha mindez hozzájárulhat a Bihar megyei gazdasági élet fellendítéséhez is.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro