// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
erdélyi magyar irodalom

Két erdélyi magyar szerző is József Attila-díjat kapott

Király Zoltán, a Király-költődinasztia tagja, illetve Sántha Attila, a Székely Szótár szerzője.

A bevett szokás az, hogy ha közeleg március 15., többek között átadják az 1950-ben alapított, kiemelkedő irodalmi tevékenységért járó József Attila-díjakat Budapesten. Idén a szerdai napra esett a díjátadó ünnepség. És ismét örülhetünk, ugyanis két erdélyi alkotó is megkapta a rangos elismerést.

Egyikük az erdélyi Király-költődinasztia legifjabb tagja, Király Zoltán. Édesapja, Király László 1997-ben kapta meg a díjat. És akkor már most lehet szurkolni Király Farkasnak, a harmadik „király”-költőnek, -írónak.

Király Zoltán 1977-ben született Kolozsvárott. Iskoláit a kincses városban járta ki, majd a Helikon irodalmi folyóirat munkatársaként dolgozott, de volt az Erdélyi Magyar Írók Ligájának irodavezetője, ügyvezető igazgatója, majd elnöke, az Erdélyi Híradó Könyvkiadó szerkesztője, a Bretter György (jelenleg Bréda Ferenc) Irodalmi Kör elnöke, továbbá a Sétatér Egyesület elnöke.

Megjelent verskötetei: Szombat, szobámban képzelődöm (2000), Avantgárd keserves (2002), Lejárhatás (2004), Férfifiók (2009), Szívtűzoltóautó (2013).

Ezek voltak a száraz adatok. És hogy a nyájas olvasó bepillanthasson egy picit a díjazott szerző gondolat- és versvilágába, kattintson ide és böngéssze át egy beszélgetős-felolvasós költő estjéről készített beszámolónkat.

A másik díjazott Sántha Attila költő. Róla azt érdemes tudni, hogy a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–angol szakos tanári diplomát az Echinox magyar oldalainak szerkesztője volt, aztán rendesen benne volt a keze az Előretolt Helyőrség című irodalmi folyóirat alapításában. De volt ő államtitkári tanácsos a román oktatási minisztériumban, a Sapientia EMTE irodavezetője, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezetője, majd elnöke.

Megjelent kötetei: Mór dalok (1995), Münchhausen báró csodálatos versei (1995), Az ír úr (1999), Kemál és Amál (2004), Székely szótár (2004, 2015), Írások könyve. Az élet apró dolgairól (2010), Razglednicák (2013), Bühnagy székely szótár (2. átdolgozott, javított, bővített kiadás (2018).

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro