// 2025. december 1., hétfő // Elza
vegyesen

Késik a szóbeli érettségi, hidrogén-földgáz elegy használhatóságát tesztelik Medgyesen, Kolozsváron könyvünnepet tartanak – hírm

// HIRDETÉS

Ligia Deca oktatási miniszter bejelentette, hogy a pedagógussztrájk miatt hétfő helyett szerdán, június 14-én kezdődnek a szóbelik az érettségin. Eközben megnyitotta kapuit a négy napig zajló, 12. alkalommal megrendezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, ahol Kolozsvár büszkesége-díjjal tüntették ki Egyed Ákos történészt.

A tanárok sztrájkolnak, mások bérét növelik

Bár a tanügyben dolgozók kitartóan sztrájkolnak immár három hete, és az oktatási miniszter azt is bejelentette, hogy a sztrájk miatt késve kezdődik az érettségi – egyelőre csak a szóbeli, de ha kitartanak, akár az írásbeli vizsgák időpontja is módosulhat, a kormány az egészségügyi, a szociális ellátási, a védelmi és rendvédelmi alkalmazottak bizonyos kategóriájának a fizetésére koncentrált csütörtöki ülésén, ezek emelését szavazta meg. A munkaügyi minisztérium közleménye szerint a kormányrendelet révén megszűnnek a béregyenlőtlenségek az ágazatok azon alkalmazottai között, akiknek már korábban megemelték a fizetését, és azok között, akiknek nem. A jogszabály révén többek között a statisztikusok, orvosírnokok, ápolók, beteghordozók, a szociális ellátásban dolgozók, illetve a védelmi, rendvédelmi és nemzetbiztonsági szervek alkalmazottjainak bére nő.

Elegyített jövő: az első kísérletek nyomán biztonságosnak tűnik a földgáz és hidrogén keveréke

Földgáz és hidrogén keverékével működő hálózatok és berendezések működésének tesztelését kezdte meg csütörtökön Medgyesen a Delgaz Grid, az E.ON Románia csoport tagja. A cég országos szinten is alkalmazható műszaki megoldást keres a hidrogén vezetékes szállítására és lakások ezen keverékkel történő fűtésére. A Romániában elindított, 20HyGrid elnevezésű projekt keretében azt is kipróbálják, hogy a hidrogén-földgáz elegy hogyan hat a régi gázkészülékekre, sütőkre, kazánokra. A kísérlet egyelőre mesterséges, ellenőrzött körülmények között zajlik, de a jövőben egy Szeben és egy Maros megyei településen élesben is kipróbálják a keveréket.

Elkezdődött a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

A kincses város már hagyományossá vált könyvünnepe (és szemléje) izgalmas programokkal várja a közönséget, idén először a nemzetközi irodalmi színtér neves képviselői is meghívást kaptak az eseményre. A rendezvény, melyen 55 szerző és 43 kiadó vesz részt, ünnepélyes keretek között csütörtökön vette kezdetét, a megnyitón a Kolozsvár Társaság kitüntette a székelyföldi származású Egyed Ákos történészt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori elnökét. A rendezvény programja itt megtekinthető.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az MTV megszűnésével egy korszak zárult le

Sánta Miriám

MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?

Szilvafák lila derengésben – huszonötödik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők
Főtér

Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők

Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen
Krónika

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen

Ezzel „helyreáll” a rend a Temes megyei településen, ahol eddig is használatban voltak a magyar megnevezések, de egy újszentesi lakos „feljelentése” nyomán eltávolították azokat.

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden
Főtér

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.

Ittas sofőr okozott balesetet, hárman megsérültek
Székelyhon

Ittas sofőr okozott balesetet, hárman megsérültek

Három személy sérült meg csütörtök este egy Gyergyószárhegy közelében történt balesetben, mint kiderült, a sofőr nem volt józan.

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak
Krónika

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak

Oláhdellő az a Maros megyei település, ahová túl későn építettek Maros-hidat, így aki csak tehette, elvándorolt. A faluban kevesebb mint ötven református él, nemrég mégis gyülekezeti termet szenteltek, amit meg is töltötték a hívek.

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat
Székelyhon

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat

Idén Parajd és egész Sóvidék élete gyökeresen megváltozott. A bányakatasztrófa nemcsak a turizmust, hanem a helyiek mindennapjait is felforgatta. Megkérdeztük az érintetteket, hogy hogyan élték meg az elmúlt időszakot.

// még több főtér.ro