// 2026. július 25., szombat // Kristóf, Jakab

Képviselőtársai nem engedik őrizetbe venni Gurzăut

// HIRDETÉS

De a bíróság attól még előzetes letartóztatásba helyezheti. A DNA szerint hivatali befolyással üzérkedett.

A képviselőház elutasította kedden a korrupcióval gyanúsított Adrian Gurzău parlamenti képviselő őrizetbe vételét, ugyanakkor jóváhagyta előzetes letartóztatásba helyezését. A parlament nem először utasítja el a korrupcióellenes ügyészség hasonló kérését. A döntés azt jelenti, hogy a képviselőt az ügyészség nem veheti őrizetbe, de kérheti a bíróság előtt az előzetes letartóztatásba helyezését.

A Traian Băsescu volt államelnök által vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselőjét az ügyészség a múlt kedden gyanúsította meg hivatali befolyással való üzérkedéssel. 

A vádhatóság szerint a képviselő egyik cége előnyös szerződést kötött egy magánbiztosító céggel, amelynek egyik vezetőségi tagja, Angela Toncescu azt kérte tőle cserébe, járjon közbe a biztosítási felügyeletnél a még jóváhagyásra váró igazgatótanács vezetői mandátuma érvényesítéséért. Gurzăunak az eljárás felgyorsítása mellett arról is meg kellett győzze a felügyelet illetékes tagjait, hogy hunyjanak szemet Toncescunak a korábbi tevékenysége során elkövetett szabálytalanságai felett.

A parlamentet számos bírálat érte amiatt, hogy akadályozza az igazságszolgáltatás tevékenységét. Legutóbb a gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsított Gabriel Oprea volt belügyminiszter elleni bűnvádi eljárás indítását utasította el a szenátus. Ezt követően több ezren vonultak utcára tiltakozni. A tüntetéseket követően Oprea lemondott szenátori mandátumáról.

A törvényhozók most azt állítják, pusztán a 24 órás őrizetbe vétel elutasításával még nem akadályozzák az igazságszolgáltatás tevékenységét, hiszen a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezhető bírói döntés nyomán.

Maga Gurzău arra kérte képviselőtársait, utasítsák el úgy az őrizetbe vételi, mint az előzetes letartóztatási kérelmet arra hivatkozva, hogy csak szabadlábon tudja előkészíteni a védelmét, és ő sem szavazta meg soha a DNA ilyen jellegű kéréseit egyik képviselőtársa ellen sem.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat
Főtér

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap