Amúgy európai összehasonlításban is a későn érő típusba tartoznak az itteni fiatalok.
A romániai fiatalok nagyon szeretnek a mamahotelben élni – ez derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által készített, a 2020-as évre vonatkozó felmérésből.
Eszerint Romániában 28 év körüli az átlagéletkor, amikor a fiatalok végre elhagyják a szülői házat. Figyelemre méltó viszont, hogy a lányok jóval hamarabb a saját lábukra állnak, mint a fiúk.
A legjobban a horvátok szeretik a szülői ház melegét: ott átlagosan 32,4 évesen költöznek saját fenntartású otthonba, de a szlovákok sem sokkal maradnak le a maguk 30,9 évével. A harmadik helyen a máltaiak és az olaszok állnak 30,2 évvel, őket nem sokkal lemaradva a portugálok követik, 30 éves átlag életkorral.
A legkorábban Észak-Európában hagyják el a szülői házat: Dániában átlagosan 21,2, Luxemburgban 19,8, Svédországban pedig 17,5 évesen.
Érdekes törésvonal mutatkozik meg az észak-és nyugat-európai térség, illetve a dél- és kelet-európai régió között: előbbiek inkább 20, utóbbiak inkább 30 éves koruk környékén költöznek ki a szülői házból.
Magyarország Romániához hasonlóan abba a kategóriába tartozik, ahol 27 és 30 éves kor között állnak saját lábukra a „gyerekek”.
Érdekesség, hogy a férfiak EU-s szinten később repülnek ki a családi fészekből, mint a nők: előbbiek átlag 27,4, utóbbiak 25,4 évesen.
Egyedül Svédországban van fordítva, de ott is csupán 0,1 százalék az előny a nők javára.
itt a férfiak átlagosan csak 30 éves korukban döntenek úgy, hogy saját lábra állnak, míg a nők jóval korábban, már 25,5 évesen, vagyis a különbség 4,5 év.
Hiába, az anyuka főztjének nehéz búcsút mondani.
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
A CSM kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
… hét focicsapatnyi alkalmazott mondott fel az európai beruházások minisztériumában… és egy kis hazai abszurd: egy mozdony otthagyta pár vagonját a síneken és tovarobogott.

Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.

Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.

… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.