A CFR pedig egyáltalán nem siet, hogy vonatpótló buszokat biztosítson, miután évekre lezárta a vasúti közlekedést Kolozsvár és Nagyvárad között. Hírek kedden.
Nemsokára akár 30 ezer lejes pénzbírságot is kiszabhatnak a hatóságok azokra a boltokra vagy más eladókra, ha energiaitalt adnak el kiskorúaknak. Az erről szóló törvénymódosítást kedden fogadta el döntő kamaraként a képviselőház.
A módosítás megtiltja a koffein-, taurin- és egyéb serkentő anyagokat tartalmazó energiaitalok eladását a kiskorúaknak, ahogy korábban a cigaretta és az alkohol árusítását is korhatárhoz kötötték.
A törvény emellett azt is megszabja, hogy az iskolákban, egészségügyi vagy szociális védelmi intézményekben tilos lesz energiaitalokat árusítani, a korlátozás pedig az italautomatákra is vonatkozik.
A rendelkezések megszabása esetén a kereskedők akár 30 ezer lejes pénzbírságra is számíthatnak, ismételt szabályszegés esetén a hatóságok 10-30 napra felfüggeszthetik a bolt vagy az árus működési engedélyét.
A rendelkezést tavaly decemberben fogadta el a szenátus, a képviselőházi szavazás után pedig az államelnöki hivatalhoz megy kihirdetésre.
Nagyon sokan nem örültek, amikor a CFR bejelentette, hogy 2024. január 8-ától két évre szünetelteti a vonatok közlekedését a Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonal Kissebes és Egeres közötti, szakaszán. Bár a felújításra váró pályaszakasz csak alig 40 kilométeres, a lezárással megszűnt a közvetlen vasúti összeköttetés az egymástól mintegy 170 kilométerre fekvő két nagyváros között. Ezután a Kolozsvár-Egeres vasútszakasz felújítási engedélyét is kiadta a közlekedési minisztérium, a teljes nagy projekt keretében pedig a Kolozsvár és a román–magyar határon fekvő Biharkeresztes közötti teljes pályaszakaszt felújítják.
Vonatpótló buszjáratokat eddig csak magáncégek indítottak, a CFR nem sietett valamilyen közlekedési megoldást biztosítani a meglehetősen nagy utasforgalmat bonyolító útszakaszon.
A Clubferoviar vasúti szakportál most kiszúrta, hogy a CFR kedden jelentetett meg egy pályázatot a közbeszerzési elektronikus rendszerben a személyvonatok pótlását célzó rendszeres autóbuszjáratok indítására. A kiírás szerint az utasforgalmat tíz, legalább 50 személyes autóbusszal kell biztosítani, négy tartalékbusszal.
És mivel a pályázat elbírálásának határideje 2024. március 24., a pályázatok műszaki és pénzügyi elbírálásáé pedig május 27., nem valószínű, hogy június előtt beüzemelik a vonatpótló buszokat.
Tömegével használ a román hadsereg igen fontos katonai objektumoknál olyan, kínai gyártmányú megfigyelő berendezéseket (kamerákat és kiegészítőket), amelyeket az Egyesült Államok és Nagy-Britannia betiltott kémkedés gyanúja miatt – írja a Szabad Európa Románia.
A portál akkor figyelt fel a jelenségre, amikor kiszúrta, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek otthont adó, Olt megyei Deveselun működő katonai bázis egyik alkalmazottja január közepén, a közbeszerzési elektronikus rendszeren keresztül két biztonsági kamerát és egy hozzájuk tartozó berendezést vásárolt a katonai egység számára.
A készülékeket a kínai Hikvision cég gyártja, amelyről a Szabad Európa Románia azt írja, hogy közvetlenül a pekingi kommunista vezetés ellenőrzése alatt áll. A portál szerint a Hikvision és egy másik nagy kínai gyártó, a Dahua több százezer terméke működik Romániában, 2021-ben a számuk közel 200 ezerre volt tehető.
Ezek az internetre csatlakoztatott kamerák és felvételeket tároló berendezések legalább 28 katonai egységnél működnek, de országszerte megtalálhatók minden intézményben: minisztériumokban, bíróságokon, a rendőrségen, önkormányzati intézményekben, egyetemeken, iskolákban stb. – írja a portál.
A Hikvision és a Dahua berendezéseinek használatát az Egyesült Államokban biztonsági okokból betiltották, a brit és az ausztrál kormány pedig nemzetbiztonsági megfontolásból kérte az ilyen márkájú eszközök leszerelését. Az ottani hatóságok arra gyanakodnak, hogy a biztonsági kamerák felvételeihez az interneten keresztül hozzáférhetnek illetéktelenek, akár külföldről is. A két kínai gyártó tagadta a vádakat.
A bukaresti védelmi minisztérium a Szabad Európa Románia megkeresésére azt válaszolta: a katonai objektumoknál működő kínai berendezések nincsenek az internetre kötve, ezért azokhoz senki nem férhet hozzá kívülről, a beszerzésük pedig teljes mértékben törvényszerű. Hasonlóan válaszolt a határrendészet is: nekik saját, biztonságos, zárt kommunikációs rendszerük van. A Román Hírszerző Szolgálat és a rendőrség vezetése nem reagált a portál megkeresésére.
Az Szabad Európa Románia megszólaltat írásában egy, a megfigyelő kamerákra és berendezésekre szakosodott biztonsági szakértőt is, aki szerint korábban számos informatikai sebezhetőséget mutattak ki a Hikvision és a Dahua kameráiban, voltak olyan esetek, amikor behatolók a kamerák szoftverén keresztül értek el belső informatikai rendszereket.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.
Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.
Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.
Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.
Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.
… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.
… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.
… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.