// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Kellemes második fordulós elnökválasztó vasárnapot mindenkinek!

// HIRDETÉS

Ma minden eldől a két nyeregben maradt jelölt között.

Alig számolták meg a voksokat és hirdették ki a két héttel ezelőtti első forduló végeredményét, máris itt az elnökválasztás második fordulója, amelyen eldől, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Klaus Iohannis hivatalban levő államfő és Viorica Dăncilă volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke közül ki lesz a következő öt évben Románia államfője.

A szavazókörök az országban ezúttal is reggel hétkor nyitottak, és este kilencig várják a szavazni akarókat – azonban ha urnazáráskor még voksolni akarók tartózkodnak a szavazókör területén, illetve előtt, ők még leadhatják szavazatukat.

A valamivel több mint 18,2 millió választópolgár közül 239 458-an a jelek szerint rossz alvók, vagy csak egyszerűen nem akartak ágyban maradni ezen a szép, késő őszi napsütéses reggelen: ők már az első órában, nyolc óráig leadták voksukat. Ez 1,31 százalékos részvételi arányt jelent.

Nem tétlenkedtek a külföldön élő románok sem, akik már péntek dél óta szavazhatnak: 363 055-en adták le szavazatukat szombat éjfélig, ami jóval több, mint a két héttel ezelőtti 270 952.

Kérdés, hogyan mozgósulnak a magyarok, érdekli-e őket, hogy a két, a magyar közösségnek semmit sem ígérő jelölt közül ki lesz a Cotroceni-palota lakója a következő öt évben. Az első fordulóban a magyar szavazási kedv elmaradt az országos átlagtól, és most is az látható, hogy Hargita és Kovászna megyében nem sietnek az emberek voksolni. Kolozs és Brassó megye viszont most is az élvonalba tartozik.

A választás megnyerésére gyakorlatilag minden elemző Johannist tartja az esélyesebbnek, a gyengélkedő PSD elnöke, Viorica Dăncilă részéről már az is jelentős teljesítménynek számít, hogy bejutott a második fordulóba.

De nem akarunk semmit elkiabálni, hiszen ahogy a klasszikus mondta: nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást.

Este kilenckor hivatalos urnazárás és exit poll adatok, addig töltsék kellemesen a vasárnapot!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
Székelyhon

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

// még több főtér.ro