// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Kelemen Hunor Washingtonba megy

// HIRDETÉS

Magas rangú amerikai politikusokat és emberi jogi szakértőket tájékoztat majd a romániai magyarságot ért jogsérelmekről.

Az RMDSZ elnöke a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) meghívására utazik az Amerikai Egyesült Államok fővárosába június 2-5. között, hogy kongresszusi képviselőkkel, külügyminisztériumi tisztségviselőkkel, vallásügyi és emberi jogi szakértőkkel, valamint az amerikai magyar közösség képviselőivel tárgyaljon.

A fennállása 39. évfordulóját május 8-án ünneplő HHRF hónapok óta dolgozik azon, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért 3 éves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, majd további két restitúciós ügyben alaptalanul meghurcolt Markó Attila számára lehetőséget biztosítson az Egyesült Államokban arra, hogy ismertesse a romániai restitúciós folyamat útjába gördített akadályokat – írja a HHRF közleményében. 

Az előkészített látogatást az időközben Markó Attila ellen a román hatóságok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs miatt kellett elhalasztani. Ezért úgy döntöttek, ha Markó nem mehet, akkor meghívják az RMDSZ elnökét, hogy személyesen mutassa be az erdélyi magyarok aktuális problémáit. A tárgyalások során tájékoztatják az amerikai partnereket a romániai visszaszolgáltatási folyamat fonákságairól, a jogállamiságot ért támadásokról, a korrupcióellenes harc égisze alatt elkövetett visszaélésekről, a román kormány gazdasági és politikai döntéseiről, a regionális biztonságpolitika kihívásairól, valamint az amerikai-román biztonságpolitikai, energetikai és befektetési együttműködés jövőjéről.

Kelement és munkatársait a Kongresszus magyar-amerikai érdekcsoportjának (Hungarian-American Caucus) két társelnöke, Andy Harris és Marcy Kaptur kongresszusi képviselő hívta meg személyesen. Az erdélyi delegációt meghívták a Tom Lantos Emberjogi Bizottsághoz és a külügyi bizottság európai és eurázsiai albizottságához is; mindkét alkalommal videó közvetítéssel bekapcsolják Markó Attilát is. A nyilvános eseményt Magyarország washingtoni nagykövetségén rendezik.

Az amerikai Kongresszus egyébként pontosan tíz éve, 2005-ben egyhangú határozatban sürgette a román hatóságokat, hogy mihamarabb rendezzék az egyházi vagyon visszaszolgáltatását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

// még több főtér.ro