// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Kelemen Hunor: Románia ma egy céltalan ország

// HIRDETÉS

Az RMDSZ elnöke rendesen kiosztotta Romániát az SZKT-n. Az ellenzékre is volt egy-két keresetlen jelzője.

Szombaton tartják az RMDSZ miniparlamentjének megfelelő Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülését Marosvásárhelyen, ahol a nap elején kiosztották az Ezüstfenyő-díjakat, majd beszédek hangzottak el.

A szövetség elnöke, Kelemen Hunor beszédében úgy jellemezte Romániát, mint egy céltalan, stratégiai tervek és víziók nélküli országot, ami a mindennapokra is rányomja bélyegét, hiszen egyre csak nő a szegénység és az elvándorlás. A pártelnök szerint Románia nem modellértékű ország a kisebbségi közösségek védelmének tekintetében, és ezt tükrözi az Európa Tanács szakértői testületének legfrissebb jelentése is.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc  közelgő 170. évfordulójára utalva – melynek központi ünnepségét idén Szatmárnémetiben tartják –  Kelemen kijelentette:  „Ma is kiegyezésre törekszünk a román többséggel abban, hogy március 15. mindannyiunk ünnepe lehet – ahogyan a szabadság is mindnyájunké: nyugodtan osztható, bárkinek adhatunk belőle, úgysem fogy el. (...) Ki kell egyeznünk abban is, hogy Romániának ugyan a neve román, valójában több kisebbség, nemzetiség közös állama: a román többség mellett magyaroké, cigányoké, németeké és sorolhatnánk.”

Az SZKT-n felszólaló Porcsalmi Bálint az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés kapcsán  elmondta: az RMDSZ 250 ezer helyett 261 ezer aláírást gyűjtött össze Erdélyben, miközben  Európa szinten motorja és szervezője az szignógyűjtésnek. Bejelentett: március 25-ig további 25 ezer aláírást fognak összegyűjteni Erdélyből.

Kelemen Hunor nemcsak Romániát, az ellenzéket is kiosztotta. Mint mondta, sokan bírálják az RMDSZ-t, amiért parlamenti megállapodást kötött a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalícióval, de az ellenzéki pártoktól eltérően ezek az alakulatok hajlanak a párbeszédre.

„A Nemzeti Liberális Párt ultranacionalista, magyarellenes alakulattá vált, mintha egyéb nem is érdekelné. Megtámadják az alkotmánybíróságon egy iskola létesítését... Ők nem RMDSZ-, hanem magyarellenesek, hiszen az iskola nem az RMDSZ-é. (...) Ami pedig a Népi Mozgalom Pártot illeti, Băsescuról én már nem is akarok mondani semmit” – nyilatkozta a szövetségi elnök. Kelemen rámutatott: az RMDSZ nem szigetelheti el magát a törvényhozásban, a maga 7 százaléka mellé ugyanis még kell 43 százalék ahhoz, hogy át tudja vinni törvénykezdeményezéseit. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro