Merész elektromos koncept-modellt mutatott be a Dacia. A rendőrség pedig nyomozást indított a hétvégén leszaggatott székely zászlók ügyében.
A Renault-Nissan csoporthoz tartozó Dacia előállt egy érdekes koncept-autóval, amit Hipster néven mutatott be. Az elektromos, elsősorban városi használatra szánt négyszemélyes autó még a márka legkisebb, elektromos modelljénél, a 3,7 méteres Springnél is kisebb és könnyebb.
A Dacia néhány hónapja jelentette be, hogy 2026-ban előáll egy olcsó városi elektromos autóval, amelyet Európában gyártanak majd.
A Dacia Hipster Concept 3 méter hosszú, 1,53 méter magas és 1,55 méter széles. Négy személy fér el benne, csomagtere 70 literes, de akár 500 literesre is bővíthető a hátsó ülések döntésével.
A modell igen egyszerű, egyenes vonalakból és derékszögekből álló dizájnnal készül majd – lényegében egy téglatest, amelynek a négy sarkában kerekek vannak. A jármű orra vízszintes, a szélvédő szinte függőleges, fényszórói is szögletesek, keskenyek. Karosszériája anyagában színezett.
Az új jármű áráról egyelőre nincsenek információk.
A Dacia Hipster Conceptről ide kattintva nézegethet képeket.
A rendőrség nyomozást indított a hétvégén történt zászlószaggatások ügyében, miután kolozsvári focihuligánok több székelyföldi településen portákra kitűzött székely zászlókat téptek le – írta a Székelyhon.
Az incidensek szombaton történtek, amikor az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U elsőosztályú labdarúgó csapatok csíkszeredai meccsére igyekvő majd csapatuk 2-1-es veresége után onnan hazafelé tartó kolozsvári szurkolók több településen – Énlakán, Kőrispatakon, Csekefalván, Szentegyházán – megálltak autóikkal, majd leszaggatták a kerítésekre, kapukra kitűzött sárga-kék székely zászlókat. A történtekről videók készültek és terjedtek a közösségi médiában.
Maria Plumbu, a Hargita megyei rendőrség szóvivője hétfőn elmondta a Székelyhonnak, hogy székelykeresztúri kollégáik is látták a közösségi médiában megjelent felvételt az etédi és szentábrahámi zászlószaggatásról és hivatalból nyomozást indítottak rongálás, diszkrimináció és gyűlöletre való uszítás miatt. A vizsgálat jelenleg is zajlik a tettesek beazonosítása és a bűncselekmények körülményeinek feltárására.
Szintén nyomozás indult egy hasonló, Szentegyházán történt eset miatt, ott egy férfi nem csak letépte a székely zászlót, hanem magával is vitte. A székely zászló mellett egy magyar lobogó is volt, azt azonban a férfi nem tudta leszaggatni, mivel egy szomszéd közbeavatkozott.
Az érintett települések polgármesterei elítélték a történteket és azt javasolták a letépett zászlók tulajdonosainak, hogy tegyenek feljelentést a rendőrségen.
Elítélte az incidenseket Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, aki szerint a szövetség feljelentést tesznek ismeretlen tettesek ellen.
Az eddigi megszorító intézkedések nem reformok voltak, a kormánynak pedig igyekeznie kell, hogy csökkentse a kiadásokat a központi és a helyi közigazgatásban – jelentette ki egy hétfőn Aradon tartott sajtótájékoztatón Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint a bizonyos illetékek, adók vagy jövedékéi adók növelése nem tekinthető reformnak. Ezek szükséges lépések, mert növelik az állam bevételeit, de nem reformok, ellenben a közigazgatási személyzetcsökkentés már az lenne, ezt szükséges megtenni – mondta.
Szintén reformintézkedés lenne a nyugdíjkorhatár kitolása és a bírák és ügyészek nyugdíjösszegének átszabása az igazságszolgáltatásban – vélekedik Kelemen, aki szerint ha az igazságügyi reformcsomag két nap múlva elbukik az alkotmánybíróságon, a kormány „erkölcsi problémával” szembesül.
– fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Szerinte a közigazgatási kiadáscsökkentésnek a központi adminisztrációban kell kezdődnie, többek között intézmények összevonásával. A közigazgatási reformoknak az év végéig meg kell történniük, utána pedig gazdaságösztönző intézkedéseket kell hozni, különben nem lesz gazdasági növekedés.
– mondta Kelemen.
Szerinte a közigazgatási reformcsomagot ugyanúgy parlamenti felelősségvállalással kellene elfogadtatnia a kormánynak, mint az eddigi megszorításokat is, mivel egy ilyen jelentőségű tervezetet igen nehéz másként átvinni a parlamenten.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
Könnyebb sérüléssel megúszta egy oltszemi fiatalember azt a medvetámadást, amelyben szombaton volt része a faluhoz közeli erdőben.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.